Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)

I. AZ 1848 ELŐTTI VÁROSI TÁRSADALOM KUTATÁSÁNAKFORRÁSAIRÓL

A hiteléletre vonatkozó vizsgálódások még kezdeti stádiumban vannak, az eredmények azonban nagyon is figyelemre méltóak. A kutatás eddig a nagy- és megyei birtokosokra irányította a tekintetét,"* de a feltáró munka kiterjesztése nélkülözhetetlennek tűnik a városi társadalomra is. Ameddig ez hiányzik, a magyarországi városi polgárság fontos ismertető jegyét hagyjuk figyelmen kívül, ezért arról nemcsak csonka, hanem torz ismereteket összegezhetünk . A történetíró ezen a téren milyen kérdésekre keresheti a választ? Mettől fogva és miért alakult ki a hitelélet már jóval a XIX. század előtt, milyen hitelforrások álltak rendelkezésre, kik vették igénybe a kölcsönöket, milyen összegeket hiteleztek, mire fordították azokat s nem utolsó sorban, milyen haszonkulcscsal számolhattak a kamatozó tőke tulajdonosai. A mérlegmegvonás igénye is felmerülhet: a pénztőke milyen helyet foglalt el a polgári vagyon egészében. A sorjázó kérdések megválaszolása természetesen elsősorban forrásanyag függvénye. Eddig a kutatók leggyakrabban a be- és kitáblázási jegyzőkönyveket forgatták. Ezek azonban csak a 18. század harmadik évtizedétől hasznosíthatók, mert csak az 1723:107. tc. írta elő az adósságok kötelező betáblázását. Betáblázási joggal 4 a megyéket és a városokat ruházta fel. A forráskritika szempontjaira Tóth Tibor korábban utalt, ezért ettől most eltekintek.

5 Ellenben szeretnék rámutatni arra, hogy már előzőleg, és a feudális rend utolsó másfél évszázadában is, sokatmondóak az adóslevelek, amelyeket kötelező levél, latinul Dbligatória és contractus néven is emlegettek. Ezek tartalmazták a hitelező nevét, az adósság összegét, kamatfeltételét, a kölcsönvevő nevét, esetleg foglalkozását, a hitelfedezet adatait, és a kezesek neveit is. A hitelezők -magánosok és intézmények- az obligatóriák alapján rendszeres kimutatásokat vezettek kamatozó tőkéikről. A hitel- és kölcsönügyletek szempontjából külön vallatóra foghatók a testamentumok^ és az egyezséglevelek, másképpen osztálylevelek.^ Ezek mindig pontosan és tételesen tüntetik fel az aktív és passzív hiteltételeket. A kortársak aktívnak minősítették a tőkekihelyezést és passzívnak az adósságot. Ezeket a vagyon részeként kezelték, s az utódok az aktív- és passzív forrná-