Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)

III. AZ 1848 ELŐTTI FALUSI TÁRSADALOM KUTATÁSÁNAK FORRÁSAIRÓL

ta nagyobb, mint egy századokkal későbbi forrás jellegében az előbbivel azonos olyan adatáénak, amely nem egyedül, hanem sokad­magával együtt maradt az utókorra. Bonyodalmak forrása az "1848 előtti" meghatározás is. Az olyan kutató szemszögéből nézve, és a falukutató ilyen, aki egy mikro­kozmosz világát térképezi, vizsgálódásának tehát részletekbe me­nőnek kell lennie, iszonyúan hosszú korszak ez. Ráadásul olyan, amelyben időnként újabb és újabb típusú források keletkeztek. Ami egyet jelent azzal, hogy részint fokozatosan szélesedett a tanulmányozandó iratanyag köre, részint ugyancsak fokozatosan mó­dosult a forrástípusok egymáshoz viszonyított értéke. Mindennek tetejébe, az ország társadalmi-gazdasági rendjéből következően, a fennmaradt forrásanyag zöme a falura, illetőleg a falura is. v0 ~ natkozik, következésképpen a falukutató aránylag csak kevés irat­együttest zárhat ki vizsgálódásaiból. Vagy másképpen fogalmazva: tulajdonképpen a forrástípusok zömét vallatóra kell fognia, ha minél többet és minél pontosabbat kíván megtudni, felfedezni az általa választott falusi közösség életéről. De nem folytatom a nehézségek és tisztázatlanságok sorolását. A mondottakból is kiviláglik, hogy egy falukutató számára az je­lent valódi ismeretbővítést, ha konkrét forrástípus meghatáro­zott anyagának elemzésével szerez tudomást arról, mi mindenre hasznosíthatók, akár egyedien, akár összefüggéseikbe állítva, an­nak adatai. Gondolom, hogy ezt, amelyre bevezetőm természetszerű­leg nem vállalkozhat, a sorra kerülő referátumok zöme meg fogja tenni. Én csupán arra szorítkozom, hogy néhány szempontra, illetőleg kérdésre hívjam fel a figyelmet. Még akkor is, ha egyik-másik közhelynek tűnik, mert nem árt hangsúlyozása. Mindenek előtt elengedhetetlen, hogy a kutató a legaprólékosab­ban elemezze az adott helység egésze, vagy annak egy meghatáro­zott típusú közössége, mint például a hegyközség által keletkez­tetett és annak fondjaként ismert iratokat, ha ilyenek egyálta­lán fennmaradtak. Magától értetődik, hogy érvényes a követelmény a mezővárosok vonatkozásában is. Más kérdés, hogy ezek adatait ugyancsak kritikával kell kezelnie, és ha mód van rá, más céllal készült források egynemű adataival egybevetnie. Mert az sohasem felejthető, hogy az írásba foglalt információk egy része célza­tos, megörökítőinek vagy a megörökítők megbízóinak igényeihez,

Next

/
Oldalképek
Tartalom