Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)
1919
294 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1919 uralkodni akarnak. – Tegnap is, ma is hallottam, hogy Zilah megint a mienk, de egyharmada össze van lőve. A múltkor még az asszonyok is forró vizet öntöttek a futókra. A győzelem után iszonyúan berúgatták a székelyeket, mit – mint Csucsánál – a futók megtudván, visszatértek és kiverték őket.39 Különben a postán ma még a Bukarestből érkezett lapokat is megégették, mert nem jó az erdélyi embernek mindent tudni. Lakónk, Szerb M[iron] a csendőrparancsnok, akihez 6 vármegye tartozik, mondja, hogy már valami 70 népfelkelőből lett haszontalan csendőrt elküldtek, s a szervezés zavartalanul folyik, idáig még egy csendőr ellen sem történt merénylet, ami pedig könnyen történhetnék, mert a falusi lakosság el van látva rejtett fegyverekkel. márc. 11. Schneller rektorunk szerint az idáig (a határzár dacára) beírt több mint 2300 hallgatónak 83%-a magyar, 12%-a román, 5%-a szász. A quaestura és gondnoki hivatal átvétele inkább képleges politiai és nem politikai intézkedés. Ellenben ma már tényleg átvették Pozsonyi Tóni táblai elnöktől a királyi táblát,40 a majd a törvényszéket is; csak egy Haupt nevű bíró tette le az esküt. A vasútnál is ma kezdték meg az anyag leltározását. A napokban Brutsy László kultúrmérnöki hivatalfőnökhöz is beállított egy tiszt szuronyos katonákkal, s nyersen távozást parancsolt. Csak akkor hökkent meg, mikor ez kérdezte, vállalja-e a felelősséget a térképekben levő milliónyi értékekért? „Micsoda térképek?” – „Hát csak elképzeli, hogy egy kultúrmérnöki hivatalban térképek vannak?” „Hát ez a kultúrmérnöki hivatal?” Bocsánatot kért, s távozott. Elég kulturális jelenség – még tévedésben is! – Ma temették, 74 éves korában Csernyánszky Lajos bútorasztalost, kinél valaha Kozma Gyula néhai barátom lakott; a kat. egyházközség gyűlésein is sokszor találkoztunk. Derék, becsületes öregúr volt. Ny. b.! – Budapestről jövők (mert Arad felől a közlekedés már helyreállt), suttogják, hogy a királyságnak angol herceggel való helyreállításáról Budapesten már nyíltan beszélnek, s hogy Angliában lelkes hangulat uralkodik Magyarország iránt. Azt is hirdetik, hogy Magyarország integritását (a csehek, románok, szerbek részére határigazításokkal) a konferencia tízes bizottsága valóban megszavazta; illetőleg ajánlatba hozta. Vannak, akik tudni vélik, hogy Tövis közelében (amely most, úgy látszik, Erdély közepe) már megjelentek a románokat felváltó (esetleg visszaszorító) francia csapatok. Azonban Rossini Sevillai borbélyában, a Carolus király-megjelenésű Holban tábornokkal együtt a román tisztek és családok (pl. a Haţieganué) ma is igen nyugodtan élvezte az előadást, mely valóban Rossini-előadás volt, s nem rossz színielőadás! márc. 12. Fanyar mosolyú vasutasok olvassák Moşoiu tábornok rendeletét, hogy főbe löveti őket, családjaikat kiűzeti, ha szolgálat közben az engedelmességet megtagadják stb. A sztrájkba lépő tisztviselőket és alkalmazottakat Holban tábornok is azzal fenyegeti, hogy 24 óra alatt a meg nem szállott területekre viteti őket, és csak egy kis kézitáskát vihetnek magukkal. Egy jól berendezett kaszárnyájuk van; a többinek berendezéseit, még a fürdőket is, máshova szállíttatják; a barakkokat már majdnem teljesen szétszedték, és onnan s a szomszéd tanítónőképzőből is a deszkákat elhurcolják. Szomszédunkban a tanítónőképző igazgatójához (Pálmai Lenke) tegnap ismét beállított egy katonaruhás detektívféle, összehányta az iratokat, s a rendre intő Lux tanárra szuronyt fogott; Lux hívására a katonák a megfutott ember után rohantak, de nem foghatták 39 A febr. 28-i naplóbejegyzéshez fűzött lábjegyzetben leírt zilahi összecsapás nyomán támadt, szájról szájra terjedt hír. Zilahot a magyarok febr. 25. után nem foglalták vissza. 40a Ennek nyilatkozata a 3696a lapon. [L. az 1919. márc. 13-i naplóbejegyzés után.]