Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)

1919

291 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1919 forgalom egész Erdélyben meg fog állani. Ma gyönyörű tavaszi nap volt, s az emberek vére pezseg. Az erdélyi főkormánybiztosság levéltárát is lefoglalták, hogy Apáthy peré­hez bővebb bizonyítékokat nyerjenek. márc. 4. A mai napra rendelt szent evangélium: az állami adóhivatal átvétele volt. Örök berendezkedésre készülnek, pedig Aszongyák úr szerint úri családaik teljesen bepa­kolva várják az eshetőségeket. A romániai lapok, melyekből ma hatot is láttam, némi politikai csalódásokra különben is előkészítik a románokat. Budapesten falragaszokon közlik a felosztott Magyarország rikítós színű térképét, alatta e három szóval: Nem, nem, nem! Sajnos, annyira „igen”, hogy a márc. 1-[jén] és 3-[án] említett francia is (aki nem tábornok, hanem Trousson ezredes), legalább szebeni híradás szerint, nem kiparancsolni jött őrangyalainkat, hanem azért, hogy a demarkácionális vonalat az ő javukra az etnológiai határokig kitolja. – A szebeni kormány (Cons. Dir.) felbontotta a magyar kormánnyal kötött szállítási egyezséget az aradi és világosi véres események miatt. Miben álltak ezek, nem tudjuk; de úgy látszik, Világoson Soós Károly tábornok felköttette a világosi román nemzeti tanács elnökét másokkal együtt.38 b Különben ma van a farsang vége; lányom zongorakísérete mellett unokáim hegedültek; még felesé­gem is odaült a nagyon régen elhanyagolt zongora mellé. Mágnásaink amilyen veszet­tül mulattak a múlt farsangon, annyira hallgattak az idén; sehol semmi mulatság az egész idő alatt, még magántársaságban sem; csak az oláhok rendeztek maguk közt vagy két bált, bankettezni is csak ők szoktak most. – Azonban – holnap kezdődik a nagyböjt. Egyelőre az is csak nekünk. Különben április elsejétől a görögkeletiek is az új naptár szerint fognak számítani. márc. 5. Délelőtt Nyirő Géza táblai tanácselnöktől, Kolosváry Bálint és (a most meg­ismert) Moór Gyula egyetemi tanároktól hallottam, hogy Budapest fel van lobogózva, az emberek az utcán ölelkeznek, mert a connaughti herceg (?) elfogadta a magyar ki­rályságot. Károlyi ezt nem ellenzi, mert a köztársaságot csak azért csinálta meg, hogy a Habsburgoktól végképpen megszabaduljunk; a szociális demokraták sem ellenzik az átalakulást, csak a már hozott húsz néptörvény fenntartását kívánják. – Az Estilap az ­után összeszidja a könnyen hívőket, s így Mindenváró Ádám nem tehet egyebet, mint vár tovább, s várja Kövess Hermannt és az ő jobbkezét, Soós tábornokot s balkezét, Kratochvil ezredest. – A román rekruták még mindig jövögetnek befelé; magam is lát­tam vagy 80-at egy csapatban. Halász gyógyszertárában az egyik, ki csak anyanyelvén tud, minden à propos nélkül kifakadt, hogy minek jöttek „ezek” ide, bajnak? Ő már négy esztendeig szolgált a háborúban, elég volt, most mezei munkára kellene menni; azután meg mindenüket elviszik erővel, vetőmagot is alig hagynak, s ütik-verik őket, míg azelőtt nem volt semmi bántódásuk. Úgy vannak az izgatók a Magyarországhoz való tartozással, mint a misszionárius az eszkimókkal, akiket addig ijesztett a pokol rettenetes tüzével, hogy – mindnyájan odakívánkoztak. A Dimineaţa kesereg, hogy be ­csapták őket, 9-én vissza kell húzódniuk s kevesebbet kapnak. Úgy beszélik, hogy 10 vármegyénk csonkulna meg: 5-ből a tótok, 4-ből a románok, 1-ből a szerbek kapnának részeket. Még így is nagyon szomorú veszteség; de hátha még arra gondolunk, hogy a csehek 19, a románok 26 vármegyét követelnek. A horvátok pedig, nem akarván el­veszni Jugoszláviában, most már – ha igaz – visszakívánkoznak a társország szerepére. 38b ami azonban nem bizonyult igaznak

Next

/
Oldalképek
Tartalom