Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)
1918
261 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1918 nél egy fiú s egy leány, és Imre két árvája, Sára (keresztlányunk) és Klára. – Tegnap halt meg báró Rothenthal Henrikné is, a kedves öreg br. Wesselényi Istvánné egyik leánya, aki teljesen a jótékonyságnak élt, s a legjobb lelkű asszonyok közé tartozott! – Nyugodjanak békében! dec. 10. Az éjjel meghalt Hajós Iván, Szádeczky Margit ura, fél esztendei boldog házasság után. Nagyon rokonszenves, kedves fiú volt. Margit még nem tudja sem bátyja, sem ura halálát, melyet a spanyolbetegség (neki is baja) okozott. Szegény Iván, nyugodjék békében! dec. 11. Az itteni főiskolák ifjúsága nagygyűlést tartott, tiltakozván Mo. integritásának megsértése és a magyar egyetem máshová helyezése ellen; egyúttal a tanulóifjúság helyzetének javítását követelvén. Délben én is láttam a Mátyás téren impozáns felvonulásukat. Apáthy főkormánybiztos, akinek kívánságaikat átadták, lelkesítő beszédet tartott hozzájuk, s föleskette őket a köztársaságra. dec. 12. Befejeztem ezen félévi előadásaimat, amiket szorgalmasan látogattak. A jövő héten kollokviumok lesznek. – Apáthy Pista, mint főkormánybiztos, azon kezdte a diákok nyomorúságán való – tegnap megígért – segítést, hogy ma beköltözött a Mensa Academicába, s annak legnagyobb részéből ismét kiszorította az egyet. hallgatókat, kik így végképp elvadulnak az egyetemtől. Szebenből különben éppen ma indult az új román nemzeti kormány küldöttsége Bukarestbe, hogy Erdélyt felajánlja Ferdinánd román királynak.62 A mi zsidóink azalatt itthon miniszterek (Batthyány, Bartha) kiugrasztásá val mentik a hazát, és kicsavarják a nyakát Huss Richárd debreceni egyet. tanárnak, aki egy ottani ifjúsági gyűlésen ellenük csak pogromban látott segítséget. 63 dec. 13. Egész nap itthon. Este Mackensen bajorjai jöttek. dec. 14. Szolgálatba fogadtunk egy Prokop nevű harkovi volt hadifoglyot, aki nem tartja célszerűnek, hogy hazamenjen Ukrániába. Tavaszig marad, ha marad. – A budapesti egyetem érdekeink védelme végett szövetkezésre szólította fel az egyetemek tanárait. Én is beléptem. – A nagyváradi jogakadémia dékánja – mint Horváth Jenő írja – azt a hírt hozta B[uda]pestről, hogy a kormány mindenképpen ragaszkodik a kolozsvári egyetemhez, és azt feladni nem fogja. – Mivel a b[uda]pesti egyetemnek, mint hallom, most 14 000 hallgatója van, állítólag a mi egyetemünket is B[uda]pestre vinnék fel a hallgatóság megoszlása végett. dec. 15. A Pártfogó Egyesület közgyűlésén hallottuk Farkas Lajosnak a mai komor helyzethez illő megnyitója után, hogy a hadiárvák jegenyei Zita (vagy most már névtelen) 62 A Kormányzótanács (Consiliul Dirigent) küldöttsége dec. 12-én indult Bukarestbe, hogy az uralkodónak átadja a gyulafehérvári nagygyűlés határozatát, s hogy felkérje Ferdinánd királyt impériuma Erdélyre s más románlakta területekre való kiterjesztésére. 63 December 7-én Debrecenben az egyetemi hallgatók „piros-fehér-zöld blokkjának” megalakítására összehívott gyűlésen hangzott el Huss Richárd – germanista – beszéde, amelyben a zsidók elleni „szellemi pogromra” hívott fel. A tudósítások szerint a beszéd nagy megütközést váltott ki, s az egyetem tanárainak nevében a jelen lévő Bernolák Nándor azonnal visszautasította Huss szavait. Pár nappal később az egyetem hivatalosan is elítélte Huss beszédét. Egy debreceni tanár izgatásai. Pesti Napló , 69. évf. 1918. dec. 10. 289. sz. 9. p.