Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)

1916

138

MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1916

kalmazta; meg is mondta, hogy az nem nekem való társaság. Történelmi Társulatunkat, melynek az utóbbi években elnöke volt, anyagilag ő állította talpra; tagjai közé öreg királyunkat, sőt Vilmos császárt, a dinasztia több tagját s a politikusok egész sorát beléptette. Most, mint boszniai polgári adlátusnak, voltaképpen kormányzónak történelmileg is fontos szerepe volt; s mesterének, Kállay Béninek halála óta, egy magyar sem ismerte annyira a Balkán viszonyait, mint ő. Nyugodjék békében!

dec. 2.

Aggodalmunk, fájdalom, valóra vált. Az Ujság

ma reggeli száma szerint Med

ve Zoltán krassó-szörényi főispán beszélte, hogy a Thallóczy szalonkocsijához csatolt kocsiban, melyben a Ferenc József Intézet 19 növendéke és három tanára utazott, elhunyt barátjának, Spilka Antal volt főispánnak fiai, Imre és László (utóbbi feleségem keresztfia) lábukat törték. Délután Az Est

ben azt olvastam, hogy három láb- és két kartörést szenvedtek, de az egyiknek a kocsi beszakadt fenekén keresztül sikerült kimásznia. Feleségem keservesen megsiratta őket, s azonnal írt Lujzának, kinek és anyjuknak kétségbeesése elképzelhető, de a mostani nyomorúságos közlekedési viszonyok közt nincs más mód, mint türelmesen megvárni az újabb, talán vigasztalóbb híreket. – Alfréd délben azzal a hírrel jött haza, hogy az itteni Etappen Stations Kommandónak majdnem egész személyzetét a keleti határok közelébe rendelik; Jékey tábornok itt marad, de Büsch ezredes csíkszeredai kerületi parancsnok, maga Alfréd pedig madéfalvi Etappen Stations Kommandant lesz, és mellé osztják be Szekér Béla öcsémet is az itteni irodai személyzet nagy részével. Ott maradnának esetleg nyárig; 7-én már Marschbereitschaftban kell lenniük, s 10-én megkezdeni működésüket. Nem bánják, mert egy fokkal valószínűleg előbbre lépnek, de Jékey legalább Alfrédet és Nemes kapitányt (ki egy tápzászlóalj parancsnokságát veszi át) itt akarná tartani, s most egyre telefonál a hadügyminisztérium, a Militärkommando és a mind a kettőnél erősebb Armeekommando közt, mely ezt a változást akarja. A minisztérium este már úgy intézkedett, hogy Alfréd és Nemes itt maradjanak.

Délután temettük az utolsó veres sipkást, az öreg Kelemen Mártont, aki 1849-ben 16 esztendős korában tizedességig vitte. Ott volt temetésén a 93 esztendős gr. Esterházy Miguel huszár százados is. „Hát előbb-utóbb el kell menni.” – vigasztalta az öreg másik két öreg bajtársát, akik szintén eljöttek megadni a végső tisztességet.

dec. 3.

Makay Ernő ref. kollégiumi tanár, kit egy osztályban két esztendeig helyettesítettem, mint volt tanítványomat, Szerbiából két hétre hazaérkezett. Nem esett baja. A Magyarország ma érkezett tegnapi (voltaképp tegnapelőtti) számában Spilka Imre így beszéli el a Herceghalmán velük történt vasúti szerencsétlenséget:

„Egy Pullman-kocsi másodosztályú fülkéjében ültünk. Megvacsoráltunk és éjféltájban társaim lefeküdtek aludni. Én olvastam. Egy óra lehetett, mikor rettenetes lökésre riadtam fel. Hirtelen úgy éreztem, hogy valami nagy erő megragad, összeszorít, szörnyű robajt, sikoltozást hallottam, hideg vasdarabok zúdultak rám és már láttam, hogy a síneken fekszem, a vasúti kocsik összerombolt kerekei között. Nem tudom, meddig fekhettem itt. Csak arra emlékszem, hogy kiáltásaimat egy ezredes hallotta meg, aki két katona segítségével kihúzott a kocsik alól. Azután egy vidéki körorvos bekötözte lábamat, karomat és fejzúzódásomat és egy kórházvonatra tettek, amely Budapestre hozott. Úgy tudom, hogy Hazai honvédelmi miniszter közvetlenül