Héjja Julianna Erika: Város, uradalom, vár. Tanulmányok Gyula 15-18. századi történetéből (Gyula, 2017)
Blazovich László: Gyula helyzete a középkori európai és magyar városok között
I Blazovich László f Gyula helyzete a középkori európai és magyar városok között 11 Királyi és törzsfő nemzetségek játszottak ekkor szerepet a kereskedelemben. A 8. században pedig megkezdődött a viking korszak. Előbb Anglia, Írország és Frankföld irányába nyomultak, majd 839-ben megjelentek Bizánc kapui előtt. Az első viking hullám 930-ig tartott. Haithabu a 9. században a Rajnától Skandináviáig folytatott kereskedelem forgalmi helyeként szolgált. Birka-t és Haithabu-t későbbi időszakukban védelmi okokból félköríves sánccal övezték. Az utóbbi szerepét később Schleswig vette át a Schlei északi partján. E településeket „wik”-nek nevezték. Egyesek a név eredetét a vicus-ra (utcára) vezetik vissza névtanilag. Bennük a legfontosabb szerepet a piac játszotta, ahol a távolsági kereskedők a raktáraikat tartották, amelyekben kereskedés céljából a luxusáruktól a mindennapi élethez szükséges cikkeken át a fegyverekig az áruk tarka sokaságát tárolták. A gazdag kereskedők mellett iparosok és szegény, bérmunkát végző lakosokból épült fel e helyek társadalma. A kereskedők nemcsak az üzlethez, a hajók kormányzásától a kard forgatásáig sok mindenhez értettek, és ami a legfontosabb, szabad emberként éltek, az Északi-tengertől a Keletin át a Fehér-tengerig hajóztak és kereskedtek. Dél felé a Rajna és a Szajna vonaláig terjedt érdekkörük. Akadtak közülük olyanok, akik a kereskedelmi központokban laktak, mások, főképp a szezonálisan kereskedők, vidéken. Az említett kereskedelmi központokban a király birtokolta a telkeket, és bizonyos joggal rendelkezett. A megbízottja, a wikgróf vagy prefektus képviselte, amint a Birka, Haithabu és Quentowik példája mutatja. A Ka- roling-korban már kialakult egy bizonyos kereskedői jog, amelyet a királyi megbízott a döntései során kénytelen volt figyelembe venni, azaz nem dönthetett a kereskedőktől függetlenül. E helyzet abból származott, hogy a kereskedők nem álltak senkinek az oltalma alatt, önállóan vállalták a veszélyeket, a kereskedelem kockázatát útjaik során, és érték el sikereiket. Saját védelmükre karavánokat alkotva utaztak, és gilde-be, kereskedelmi társaságba, céhbe tömörültek. A gildekben az egyes foglalkozást űzők nem különültek el egymástól. A vér szerinti testvérséget, annak kötelezettségeit, az arra jellemző vonásokat számos mással bővítették. Az új tagot, akinek esküt kellett tennie, a többiek egyetértésével vették fel. Tehát a társaság esküszövetségként állt fenn. A legnagyobb büntetést a kizárás jelentette. Szervezetében az elnök és az elöljárók, valamint a gilde-ülés játszották a legfontosabb szerepet. Közösségi életük a közösen tartott lakomákban, az áldozatvállalásban és a halottaik tiszteletében fejeződött ki. Ez a közösség tartotta őket össze. A gilde az egyes személyek laza, mégis zárt egyesülete volt, amely azonban tagjait az egymás iránti segítségnyújtásra kötelezte.12 12 Schmidt-Wiegand, Ruth: Wik und Weichbild. Möglichkeiten und Grenzen der Rechtssprachgeographie. Zeitschrift der Savingny-Stiftung für Rechtsgeschichte : Germ. Abt., ►
