Héjja Julianna Erika: EÁrchívum. Tanulmányok Erdész Ádám hatvanadik születésnapja tiszteletére (Gyula, 2017)
Hatalom, diktatúra, megtorlás - Völgyesi Orsolya: Katolikus kisközösségek az 1950-es években: a Fekete Gabriella és társai elleni per tanulságai
külföldön kibontakozó szellemi pezsgés sem jut el hozzá: „Félő, hogy a magyar katolikusok mindettől elzárva - sőt lassanként mindennek még a létezését sem sejtve - és csak a hazai tengődést tapasztalva egyre jobban elfordulnak attól a hittől, amely igényeiket nem tudja többé kielégíteni.”19 A szerző szerint a papság egyre nehezebben tud kapcsolatot tartani a hívekkel a templomon kívül, az egyházközségi élet gyakorlatilag meghalt, egyesületek nincsenek. Eglis a hittan-beíratásokról szólva főként az adminisztratív gátakról tett említést, s kiemelte: az előző évekhez képest a hitoktatásra jelentkezők száma visszaesett. A szentségek kiszolgáltatása kapcsán a szerző különösen nehéznek tartja a kórházban fekvő betegek szentségekkel való ellátását: „Sajnos ezen a téren az egyház és állam közötti megegyezés megengedhetetlenül alakult. Az összes kórházi lelkészségek egy csapásra megszűntek, jelenleg pap csak a beteg vagy hozzátartozójának előzetes kérelmére mehet a kórházba. [...] Így a kórházakban csak a betegek elenyésző kis hányada veszi fel az utolsó kenetet.” Mindezek mellett részletesen szól az egyházi rendről, a szerzetesekről és szerzetesnőkről és a hitvalló katolikusok helyzetéről is, összefoglalásként pedig a következőket írja: „A magyar katolikus egyház helyzete évszázadokon át világviszonylatban kiváltságosán jó volt, a papság helyzete is irigylésre méltó. A Gondviselés megengedte, hogy ez a kiváltságos helyzet most megszűnjék, s a rázúduló megpróbáltatások alatt megtisztuljon az elkényeztetett, elpuhult és a múlt dicsőségéből élő magyar katolicizmus. Szorosan vett egyházüldözésről lehet-e beszélnünk? Gyakorolhatja-e a vallását mindenki szabadon? Igennel és nemmel is kell felelnünk. [...] A közelmúlthoz képest és a hívek alanyi érzését véve alapul tény, hogy az egyházat súlyos jogfosztások érték és a vallásos emberek társadalmilag hátrányba kerültek. Ma már áldozat katolikusnak lenni, s egyre inkább azzá válik. Reméljük, hogy ez a vihar csak a száraz ágakat töri le, maga az egyház pedig megtalálja helyét a változott viszonyok között is.”20 Éppen Eglis helyzetképe alapján válik igazán érthetővé, hogy miért is volt szükség Haranginé Boros Vilma munkájára, aki éveken keresztül, kezdetben Török Jenő piarista szerzetessel szorosan együttműködve, külföldi egyházi folyóiratokból, kiadványokból fordított. Az ellene szóló lefoglalt, és a peranyaghoz csatolt bizonyítékok képet adnak arról is, hogy milyen illegális egyházi irodalom forgott az ötvenes évek első felében a katolikus hívek körében. A Belügyminisztérium Vizsgálati Főosztálya 1956. május 23-án készült el a vádirattal, amelyet Kiss Toldi Ferenc áv. főhadnagy, fővizsgáló készített el. A tárgyalás időpontja eredetileg 1956 augusztusára volt kitűzve, de szeptemberre halasztották. A legfőbb ügyész képviselője a tárgyaláson módosította a vádat: a népi demokratikus államrend elleni szervezkedés helyett az egyesülés szabadsága elleni visszaéléssel elkövetett bűntettel és izgatás bűntettével vádolta Fekete Gabrielláékat. A kiszabott ítéletek nyolc hónaptól három év hat hónapig terjedtek, a legkisebb büntetéssel Eördög Lászlót, a legnagyobbal Eglis Istvánt sújtották, Fekete Gabriella két év hat hónapot kapott, a harmadik legsúlyosabb büntetést pedig a hetedrendű vádlott, Boros Vilma kapta: két év nyolc hónapot. A bíróság a jogerős ítélet megszületéséig Fekete Gabriella, Eglis István és Haranginé dr. Boros Vilma előzetes letartóztatásának fenntartását rendelte el. A forradalom alatt azonban ők is kiszabadultak, 1957 folyamán Eglis és Fekete kérvényezték 19 Tájékoztatás, 8. p. 20 Tájékoztatás, 16. p. 96
