Héjja Julianna Erika: EÁrchívum. Tanulmányok Erdész Ádám hatvanadik születésnapja tiszteletére (Gyula, 2017)
Hatalom, diktatúra, megtorlás - Völgyesi Orsolya: Katolikus kisközösségek az 1950-es években: a Fekete Gabriella és társai elleni per tanulságai
hátralévő büntetésük elengedését, a márciusban letartóztatott Eglist májusban egészségi állapota miatt szabadlábra helyezték, Fekete Gabriella pedig idős édesanyja betegségére való tekintettel kapott halasztást a börtönbe való bevonulás alól. A Legfelsőbb Bíróság végül 1957. augusztus 28-ra tűzte ki a tárgyalást. Simor Pál tanácsa mérsékelte ugyan az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetést (a halmazatot mint súlyosbító körülményt mellőzte, figyelembe vette az elkövetés óta eltelt hosszabb időt, hogy az októberi eseményekben és utána sem tanúsítottak az „ellenforradalmat” támogató magatartást), de a vád minősítésén nem változtatott. Fekete és Eglis esetében egy év hat hónapra, Boros Vilma esetében pedig egy év három hónapra csökkent a szabadságvesztés ideje. 1957 folyamán Eglis és Fekete kérvényezték hátralévő büntetésük elengedését, Eglis Dachauban drámaian megromlott egészségi állapotára s idős apjának súlyos betegségére, Fekete Gabriella pedig beteg édesanyja helyzetére hivatkozott. A másodfokú tárgyalás után beadott kegyelmi kérvényüket az Elnöki Tanács elutasította, így a hátralévő büntetést le kellett tölteniük. Közben a BM részéről Szalma József rendőr alezredes osztályvezető 1958. április 26-án átírt a Fővárosi Bíróság Büntetés-végrehajtó Iroda vezetőjének, hogy Feketét 1958. április 18-án a szökésben lévő, életfogytiglanra ítélt Bulányi Györggyel együtt elfogták. „Megállapítottuk, hogy Fekete Gabriella segítségére volt Bulányi Györgynek abban, hogy a hatóság üldözése elől meneküljön. Fentiek figyelembevételével kérjük elrendelni Fekete Gabriella hátralévő büntetésének azonnali megkezdését.” A per vádlottjainak további sorsát nehéz nyomon követni, a dolgozat nem is vállalkozik erre. Eördög László elmondása szerint szabadulásuk után nem vették fel egymással a kapcsolatot, korábbi lelkiatyjával, Androsits Istvánnal is csak jóval később találkozott újra. Jól látható, hogy a per vádlottjai különböző szálakon kapcsolódtak egymáshoz, s ezek a kapcsolatok is különböző intenzitásúak voltak. Feltételezhető, hogy például Bakó Sára és a vidéki kiscsoportok vezetői (a veszprémi Jüttner Sándorné, Kovács Erzsébet, vagy a győri Tímár Vendeké) nem is találkoztak a tárgyalást megelőzően. Talán Fekete Gabriella személye volt az, amely/aki valamennyiüket összekötötte, Eördög László szerint ezért is lett a per elsőrendű vádlottja. Sajnos, az ő további sorsáról sem tudunk egyelőre semmi bizonyosat, de talán személyiségének lényeges vonását adj a vissza a tárgyaláson jegyzőkönyvben rögzített egyik válasza: „Nem tudtam, hogy ez szervezetnek, szervezettségnek tekintendő. Nekem első az Isten törvénye, az állam törvénye csak ezután jöhet, s akkor, ha nem ellenkezik az Isten törvényével. Az iskolai hitoktatás szintje nem felel meg a követelményeknek. Munkám az egyház szellemével nem ellenkezik.”21 Ha a Fekete Gabrielláék által létrehozott kisközösségeket sikerült is az államhatalomnak 1955- ben felszámolni, s a csoportmunkát ebben a formában a résztvevőkbe is szüntették, a fiatalokat ért hatásokat nem tudták teljesen meg nem történtté tenni. A két legfiatalabb vádlott életútja bizonyíték lehet erre, hiszen ők a történtek ellenére a szerzetesi hivatást választották: Eördög László, mint már említettük, premontrei szerzetes lett, a per hatodrendű vádlottja, Kovács Erzsébet 1956-ban emigrált és missziós nővérként dolgozott - Eördög László szerint - valahol Közép-Afrikában. 21 BFL XXV. 4. f. 006099-1956. 335. doboz 3114. f. 97
