Héjja Julianna Erika: EÁrchívum. Tanulmányok Erdész Ádám hatvanadik születésnapja tiszteletére (Gyula, 2017)
Hatalom, diktatúra, megtorlás - Mikó Zsuzsanna: A magyar népbírósági rendszer megszervezése, 1945-1949
X államoktól megkülönbözteti, tehát a rendőrség nem alapintézmény, mert minden államrendszerben létezik, míg a népbíróság mindenképpen az, mivel fasiszta államokban nincs népbíróság. Vita alakult ki a tanácsvezető bírók között annak megítélésében, miként kell értékelni, ha a vádlott pártvezetőt illetett lealacsonyító kifejezéssel. Lukácsy Sándor tanácsvezető bíró úgy nyilatkozott, hogy az ő tanácsa következetesen felmentette azokat a vádlottakat, akik például ilyen kifejezéseket használtak: „le van szarva Rákosi, az a hájfejű zsidó”. Nagy Károly a népbíróság elnöke azonban semmiképpen sem támogatta ezt a gyakorlatot: „Szerintem nem lehet egészen erre az álláspontra helyezkedni, mert ha az illető soha nem is látta még Rákosit, semmiféle személyes afférja vele nem volt, akkor ha mégis ilyen kifejezésekkel szidalmazza őt, azt csak kizárólag a szóban forgó pártvezér demokratikus meggyőződése miatt teszi.”38 Az izgatás bűncselekményének megállapítását Ölti Vilmos tanácsvezető bíró azon esetben is megállapíthatónak tartotta, amikor egy társaság éjszaka egy kommunista párttag lakásához ment és ott néhányan „büdös kommunista” felkiáltással dobálni kezdték a párttag ablakait. A vádlottak másik része anélkül, hogy egy szót is szólt volna, szintén dobálta az ablakokat, még azután is, hogy ezek a kijelentések elhangzottak. Ölti utóbbiakat is bűnösnek mondta ki, mivel megítélése szerint az elhangzott izgató kijelentések után nyilvánvalóvá vált az egész megmozdulás politikai jellege. A bizonyítási eljárást a Büntető Perrendtartás elvei alapján folytatták le, a szűkebb értelemben vett tényálláson túl megkísérelték feltárni a történelmi előzményeket is, szinte újraértelmezték közelmúltjuk történelmét. A népbírósági jog szankciórendszere A népbírósági jogban alkalmazott büntetések fő célja a megtorlás volt, a szigorú büntetések az elrettentést szolgálták. A 81/1945. számú rendelet alapján főbüntetésként alkalmazták a halál-, a fegyház-, a börtön-, a fogházbüntetést és az internálást. Mellékbüntetésként is alkalmazható volt a vagyonelkobzásig terjedő pénzbüntetés, az állásvesztés vagy foglakozástól eltiltás, a politikai jogok gyakorlásának felfüggesztése és bizonyos fegyelmi jellegű büntetések. Az 1440/1945-ös rendelet annyiban módosította ezt a rendszert, hogy kiiktatta a büntetési nemek közül az internálást, a fogházat és a fegyelmi jellegű büntetéseket, új büntetési nemként vezette be a munkatáborban végrehajtandó kényszermunkát. Határozottan elkülönítette a fő- és mellékbüntetéseket: főbüntetések a halálbüntetés, a kényszermunka, a fegyházbüntetés, a börtönbüntetés. A főbüntetések mellett alkalmazható mellékbüntetések a pénzbüntetés, a vagyonelkobzás, az állásvesztés vagy a foglalkozástól való eltiltás és végül a minden esetben kötelezően alkalmazandó politikai jogok gyakorlatának felfüggesztése voltak. A rendelet értelmében a halálbüntetést kötél vagy golyó által kellett végrehajtani,39 a Budapesti Népbíróság működése alatt (1945. februártól 1949 februárjáig) 160 személlyel szemben hoztak 38 Uo. 39 Az igazságügy-minisztérium a halálbüntetés végrehajtásával járó költségeket is pontosan megtervezte. A kivégzésért a bakónak egy elítélt után a holttest levételével együtt 150 pengő, a bakó két segédjének pedig egyenként 80 pengő munkadíjat állapított meg. A végrehajtásnál jelen lévő orvos 50 pengőt, a siralomházban és a kivégzésnél jelen lévő lelkész pedig 40 pengőt kapott közreműködéséért. A miniszteri leirat ezentúl részletezte az ítélet-végrehajtó vidéki kiszállásának költségeit, a jelen lévő fegyveres erők költségeit és a bitófa árát is. BFL XXV. 1. d. I. A. 3. Miniszteri rendeletek. 73
