Héjja Julianna Erika: EÁrchívum. Tanulmányok Erdész Ádám hatvanadik születésnapja tiszteletére (Gyula, 2017)
Hatalom, diktatúra, megtorlás - Mikó Zsuzsanna: A magyar népbírósági rendszer megszervezése, 1945-1949
amelyben az eljáró bírók valamennyien, vagy azok túlnyomó része nem szakképzett bíró, hanem jogi képesítéssel nem rendelkező és azt élethivatásszerűen nem űző személyekből áll”.4 A jogalkotó részéről Ries István igazságügy-miniszter határozta meg a népbíróságokkal szembeni elvárásokat: „...a népbíráskodás célja, hogy a nép a vele szemben elkövetett háborús és népellenes bűncselekményekért minél gyorsabban és minél teljesebb elégtételt nyerjen. A nemzet pere megrontóival szemben. Voltaképpen egy per, mely technikai szempontokból bomlik különböző perekre. Olyan igazságügyi feladat, amelynek végleges nyugvópontra jutásától népünk demokratikus újjászületése, az ország demokratikus átalakulása függ.”5 A Magyar fogászok Szabad Szakszervezete Büntetőjogi Bizottságának ülése azt hangsúlyozta, hogy a népbíróság a nemzetközi büntetőhatalom delegált fóruma: „A népbíróság természetesen magyar bíróság, de nemzetközi kötelezettségeinek teljesítése körében, mint az államközi büntetőhatalom delegált fóruma végzi működését.”6 Az új ítélkezési szisztéma politikai jellege már a kezdeti időszakban és jogalkotói szinten is teljesen világosan megfogalmazott elvként jelentkezett: „...ezeknek az ügyeknek az elbírálása nem jogi, hanem elsősorban politikai kérdés, tehát az ítélkezésre nem a rendes bíróságok alkalmasak, hanem a vádlottaknak olyan bíróság elé kell kerülniök, amely a demokratikus Magyarország felfogását képviseli, annak felépítését meggyőződéssel akarja szolgálni. Olyan új jogszabályokra lett szükség, amelyek módot nyújtanak arra, hogy mindazokat a cselekményeket meg tudják torolni, amelyek Magyarországot közvetlenül vagy közvetve ebbe a szörnyű katasztrófába döntötték.”7 A fenti mondatok szinte szó szerint csengtek vissza a népbírósági rendelet bevezetésében, amely arra utalt, hogy a politikai vezetés eltökélt szándéka nem az igazság érvényre juttatása volt, hanem inkább a bosszúállás. A legradikálisabban ezt az álláspontot természetesen a Kommunista Párt képviselte. Révai József az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1944. december 22-i ülésén drámai hangon követelte a nemzet árulóinak felelősségre vonását: „A nyilas hazaárulókkal való leszámolást követeli az igazság és a magyar demokrácia államérdeke. Az igazság parancsa, hogy azok, akik a magyar hazát 30 ezüst márkánál olcsóbban eladták a német hódítóknak, elvegyék méltó büntetésüket. [...] a demokrácia nem bűnbocsánat a nép és a haza ellenségei számára, hanem pallos, amely kérlelhetetlen szigorral lesújt rájuk, le kell, hogy csapjon a nép, a haza ellenségeire.”8 A korszak kisgazdapárti politikusa még kíméletlenebbül fogalmazott 1945 májusában: „A népbírósági eljárás alapgondolata az, hogy a nép maga gyakorolja a bíráskodást azokban az ügyekben, amelyeket ellene követtek el. Az eljárásra vonatkozó alapvető szabály az, hogy a demokratikus erők befolyásának szabad teret kell engedni. A Schöffen-bíráskodásnak az a formája, amelyet a fennálló rendeletek megteremtettek, alapjában véve megfelelőek ugyan, de a rendeletek hibája az, hogy paragrafustengerbe fulladnak és így a szabályok az eljáró népi elemek részére 4 Berend György: A népbíráskodás. Szeged, 1948.15. p. 5 Idézi: Zinner Tibor: Adalékok az antifasiszta számonkéréshez és a népi demokrácia védelméhez különös tekintettel a Budapesti Népbíróságra. In: Budapest Főváros Levéltára közleményei ’84. Bp„ 1985.140. p. 6 Magyar Jogászok Szabad Szakszervezete Büntetőjogi Bizottsága 1945. november 2-án tartott ülése. In: Népbírósági Közlöny, (1945. nov. 8.) 1. sz. 13-15. p. 7 Rieslstván: A népbíróság védelmében. In: Népbírósági Közlöny, (1945. nov. 8.) l.sz. l.p. 8 Idézi: Lukács, 1979.153. p. 65
