Héjja Julianna Erika: EÁrchívum. Tanulmányok Erdész Ádám hatvanadik születésnapja tiszteletére (Gyula, 2017)
Békés megye forrásvidékén - Kereskényi Miklós: A gyulai uradalom jobbágyainak adózása a XVIII. században az urbárium bevezetéséig
Az 1723-ban alapult Németgyula telepeseinek Harruckern garantálta, hogy sem ők, „sem az utánuk következő családok, gyermekeik és unokáik sohasem vettetnek (örökös) jobbágyság alá”. Minden egész telkes jobbágy tizenegy forintos évi taxa ellenében „az uraság részére sem jobbágyi szolgálatot, sem más robotot teljesíteni egész éven át nem tartozik”.106 A vallomásokból az is kiderült, hogy az 1740-es évtized elején bevezették a betelést. Ez alatt azt értették, hogy évente, településenként némileg eltérő módon, de a helységek nagyságrendjével valamilyen mértékben arányosan három, a nagyobb településeknek négy héten keresztül szekereseket kellett kiállítani. Kivételt képeztek a németgyulaiak, akik a vallomások szerint kétszer és a szeghalmiak, akik mindössze egyszer heteitek.107 Ez nem volt véletlen. Két dolgot igyekeztek figyelembe venni a hetek számának megállapításakor. A népesség, pontosabban az igaerővel rendelkező gazdák számát, s azt, hogy hány fogattal jelennek meg a szolgálati helyen. Az összefüggést jól szemlélteti Szeghalom példája. Vallomásaik szerint egy évben egyszer vállaltak hetelést, de azt 36 szekérrel végezték, s amellett a gyalogosok száma 96 volt, ami kiemelkedően magas a többi településhez képest.108 Mindezek után választ kell adnunk arra, hogy miért tekinthető ez robotnak? Azért, mert kötelező volt, és ingyen munkaként jelent meg. A teher egyébként nem volt nagyon nagy, inkább az uradalmi építkezések idején nőtt meg. Ennek felelőse a kommunitás volt, s maradt mindvégig. A hetelés többnyire tüzelni való fa hordását, valamint az uradalom építkezéseihez szükséges anyagok szállítását jelentette. Szarvas colonusai, mivel a vármegye nyugati szélén, Pesthez közelebb helyezkedtek el, néha eljártak oda, vállalva „forspontozásokat és egyéb szekerezést” is.109 110 A mezőváros első, 1725-ből fennmaradt hároméves contractusában már szerepelt az uradalmon belüli szekerezés (vectura)."0 A hetelés nyilván ezt fogalmazta át, s a vallomásokban elmondottakat igazolva, egyben meg is növelte azok mennyiségét. A földesúrnak fizetett taxák között folyamatosan szerepelt a fahordás (vectura lignorum). Ezt bizonyára pénzben is meg lehetett váltani. Az egyes települések fennmaradt elszámolásai legalábbis erre mutatnak. A legkorábbi ezek közül a doboziaké, akik 1740-ben húsz rajnai forintot fizettek ezen a címen.111 A jobbágyközösségek ereje szerint mindenhol megváltották azt. A hároméves szerződésekben, s nyilván a korábban kötött kontraktusokban is kiszabták a kivágásra ítélt és behordott fa mennyiségét. Ezek ölét harminc krajcárral meg lehetett váltani.112 Az 1740-es évektől fogva találkozunk azzal, hogy az egyes közösségeknek meghatározott mennyiségű szénaboglyát kellett elkészíteniük a földesúr számára. Ezek nagysága csakúgy, mint a fentebb említett fahordás vagy szekerezés, összefüggésben állhatott a közösségek gazdasági erejével. Az 1762. évi szerződés szerint a legkisebb boglyaszámot Vésztőre rótták ki, 130-at, a legtöbbet pedig Szarvasra, 480-at. Kivétel is volt, mert Németgyulára a vésztőivel azonos mennyiséget róttak ki. A két település, a falu és város gazdasági ereje nem volt egy kategóriába sorolható.113 106 Implom, 1971.45. p. Harruckern János György biztosítéklevele a gyulai német telepeseknek. 107 Kereskényi, 2015.22. p. 108 Uo. 22. p. 1. táblázat. 109 Cseh, 1989.354. p. Szarvas. 110 MNL BéML IV. A. 1. e. Szarvas. 111 MNL BéML IV. A. l.e. Doboz. 117 MNL BéML IV. A. 1. e. Gyoma. Contractus triennalis, 1768. m MNL OL P 418. Fase. A No. 12. 308
