Héjja Julianna Erika: EÁrchívum. Tanulmányok Erdész Ádám hatvanadik születésnapja tiszteletére (Gyula, 2017)
Békés megye forrásvidékén - Dusnoki-Draskovich József: Gyula és Békés megye a török kiűzésétől a szentandrási felkelésig
Schenkenfelden tekintélyes polgára („honestus civis”) volt, takácsmesterségből élt. Felesége, Elisabeth Schlöger (Schläger) hét gyermeket hozott világra, János György hatodikként 1664. március 25-én született, s mivel tehetséges volt, taníttatták. Steyr városában látogatta a latin iskolát, a bécsi egyetemen bölcsészetet tanult és magiszteri fokozatot szerzett, majd jogi tanulmányait is sikeresen végezte. Indulását két anyai nagybácsi támogatta, akik nemesi címmel is rendelkeztek. Az egyikük gróf Serényi János Károly altábornagy udvarmestere és titkára, később birtokigazgatója volt. így érthető, hogy Harruckern először szintén Serényi gróf mellett látott el különféle urasági és gazdasági feladatokat, és az ő ifjú unokaöccseinél töltött be udvarmesteri tisztet. Elkísérte őket külföldi utazásaikra, így néhány év alatt megismerte Itáliát, Franciaországot, Spanyol Németalföldet és Hollandiát, valamint a Német-római Birodalom sok részét. Serényi Antal gróffal, aki máltai lovag volt, Málta szigetére is eljutott. Elsajátította a francia és az olasz nyelvet, kibontakoztak képességei. Már nagy gyakorlatot szerzett a könyvelésben és számvitelben, amikor 1689-ben alkalmazták az alsó-ausztriai udvari kamaránál könyvelőként, de fizetés nélkül. 1692-ben sikerült egy megüresedett élelmezési biztosi állást elnyernie, és ugyanabban az évben Magyarországra helyezték. Felettese Christoph von Vorstern főélésmester (udvari kamarai tanácsos és birodalmi lovag) lett. Ebből is sejthető, hogy Harruckern előnyös házasságot kötött, amikor 1693-ban a tekintélyes mauthauseni polgár (a főélésmester bátyja), Johann Leonhard Vorster leányát, Maria Annát vette feleségül. A család Enns városában telepedett le, mivel tudjuk, hogy 1691-től 1701 -ig hat gyermekük született ott. További érdekes adat az, hogy Harruckern Maria nevű húgát már 1689-ben egy nemes vette el, akinek az apja, Johann von Mitting (Müetting) császári tanácsos, a római- és a kánonjog doktora, comes palatinus és Enns város főbírája volt, aki korlátozott számban nemesi címert is adományozhatott. Harruckern címeres pecsétje egy 1699-es iraton tűnik föl először, amikor bontakozó karrierjét már akadályozhatta a polgári származás. 1694-ben a Dráva és a Száva vidékén ellenőrizte a hadsereg-élelmezést és a raktárakat, végül rábízták ennek irányítását. Barcs környékén néhány falvat átengedett neki a kincstár, de később kiderült, hogy ezek Széchényi György gróf birtokai. 1696-ban a magyarországi hadsereg-élelmezés felülvizsgálatakor egyedül ő bizonyult vétlennek 23 hivatalnok közül. Ennek is köszönhető kinevezése császári tanácsossá. 1699 októberének végén az aradi vár építéséhez rendelték kamarai biztosként, ahol a gazdasági ügyek intézése hárult rá. Nagy pénzösszegeket kellett kezelnie, amelyekért személyi és vagyoni felelősséggel tartozott, tehát már meglehetősen gazdag lehetett. Feladata volt a vidék adottságainak felderítése is, ezért ekkor ismerhette meg Gyula környékét is. A spanyol örökösödési háború (1701-1714) kitörésekor Savoyai Jenőt bízták meg az észak-itáliai hadsereg vezetésével, aki élelmezési főbiztosként személyesen Harruckernre tartott igényt. Harruckern az élelmezési stáb igazgatójaként hiányolta, hogy nincs katonai rangfokozata. Kérelmét Savoyai Jenő igen pozitív véleményezése támasztotta alá, így 1703-ban élelmezési hivatali alezredessé léptették elő. 1708 tavaszától a Németalföldön látta el a főhadbiztos helyettesének feladatait, nemcsak a hadsereg ellátását szervezte, hanem intézte a hadsereg pénzügyeit is. A főélésmesteri tisztért hiába folyamodott, udvari kamarai tanácsossá viszont kinevezték 1710-ben. A török háborúban (1716-1718) jutott katonai pályája csúcsára. Savoyai Jenő ismét ragaszkodott ahhoz, hogy őt bízzák meg a hadsereg-élelmezés vezetésével. A hadsereg ellátását szokás szerint bérletbe adták vállalkozó pénzembereknek, ez a megoldás azonban 282