Héjja Julianna Erika: EÁrchívum. Tanulmányok Erdész Ádám hatvanadik születésnapja tiszteletére (Gyula, 2017)

Békés megye forrásvidékén - Dusnoki-Draskovich József: Gyula és Békés megye a török kiűzésétől a szentandrási felkelésig

Német-római Birodalom tartományaiból érkező telepesek általában fejlettebb gazdálkodást és munkakultúrát honosítottak meg településeiken.38

Harruckern János György is igyekezett német földön telepeseket toborozni, az első csoportot 1723 nyarának végén küldte Gyulára. Novemberben ő is ideérkezett, és kiállította számukra a szabadalomlevelet: nem vettetnek örökös jobbágyságra, szabadon költözhetnek, 11 forint ellenében mentesülnek a robot alól, három évig, a komlótermesztéshez és szőlőműveléshez értők pedig négy évig adómentességet élveznek stb. 1724-ben jött meg a legnagyobb telepes csoport Gyulára, Elekre és Szentmártonba, kisebb csoportok érkeztek még a következő két évben. A legnagyobb részük a Frankföldről, Bamberg és Würzburg környékéről származott, számos kibocsátó település nevét is ismerjük. Scherer Ferenc és Veress Endre még hiába kereste, hogy hol lehetett a titokzatos „Arin” nevű helység, ahonnan a régi gyulaiak szerint őseik származtak. Johann Stöckl és Franz Brandt kiderítette, hogy a Würzburgtól délre fekvő Ailringen neve torzult az idők során erre az alakra. 1730-ban Gyulán 152 magyar, 114 német és 17 román családot írtak össze. Tehát itt többnemzetiségű és vallású lakosság élt egymás mellett, meghatározva a városképet: katolikus és református magyarok, katolikus németek és ortodox románok. 1734-től 1857-ig Németgyula közigazgatásilag is elkülönült Magyargyulától, de nem kapott vásártartási jogot és önálló plébániát. Mezőberény három városrészre tagolódott: református magyar, evangélikus német és evangélikus szlovák részre; 1730-ban itt 50 családból 26 volt német. Az 1738-1740-ben pusztító pestisjárvány után Harruckern Ferenc Domokos báró hozott újabb telepeseket 1743-1744-ben. Az utóbbi évben Németgyulán 160 családfő és velük élő felnőtt fiú szerepelt a megyei adóösszeírásban.39

Harruckern (eredetileg Harrucker) János György báró többnyire mint a Rákóczi-szabadság- harc utáni idegen birtokszerzők egyike, illetve mint nagyarányú telepítésekkel kitűnő földesúr szerepel a magyar történelmi összefoglalásokban, a hasonló osztrák művekben nem említik, pedig érdekes karriert futott be.40 Édesapja, Georg Harrucker a felső-ausztriai kis mezőváros,

38 Szita László: A németek bevándorlása Magyarországra a 18. században és szerepük az országépítésben. In: Beitrag der Ungarndeutschen zum Aufbau der gemeinsamen Heimat. A magyarországi németek hozzájárulása a közös haza építéséhez. Szerk.: Zielbauer György. Bp., 1996. 62-95. p.; Fata, Márta: Einwanderung und Ansiedlung der Deutschen, 1686-1790. In: Deutsche Geschichte im Osten Europas. Land an der Donau. Kiad.: Schödl, Günter. Berlin, 1995. 89-197. p.; Wellmann Imre: Die erste Epoche der Neubesiedlung Ungarns nach der Türkenzeit, 1711-1761. In: Acta Historica, 26. (1980) 3-4. sz. 241-307. p.; Kurucz György: Agrarwirtschaft und Kolonisation in Ungarn im 18. Jahrhundert. Ein Überblick. In: Die Ansiedlung der Deutschen in Ungarn. Beiträge zum Neuaufbau des Königreichs nach der Türkenzeit. Kiad.: Seewann, Gerhard-Krauss, Karl-Peter-Spannenberger, Norbert. München, 2010. 81-101. p. (Buchreihe der Kommission für Geschichte und Kultur der Deutschen in Südosteuropa); Bellér Béla: A magyarországi németek rövid története. Bp„ 1981. 54-74. p,;Ács, 1986.163—177. p.; Ács, 1987. 100-114. p.

39 A 30. jegyzetben megadott irodalom mellett: Veress, 1938.474-475. p.; MNL OL P 418. A Harruckern család iratai. 11. cs. Fasc. No. 6.; Implom, 1971. 45. p.; Stöckl, Johann-Brandt, Franz: Die Geschichte der Gemeinde Elek in Ungarn. Weinheim, 1977.5-46. p.; Scherer, 1938.278-282., 289-290. p.; Ács Zoltán: Magyar- és Német-Gyula gazdálkodásához a XVIII. században. In: Agrártörténeti Szemle, 24. (1982) 1-2. sz. 87-111. p.; Kása László: Tanyás gazdálkodás és előítéletek. Magyarok, németek és románok egy alföldi városban. In: Forrás, 13. (1981) 6. sz. 18-24. p.

40 Éble Gábor: A Harruckern és a Károlyi család. Bp., 1895.; Sixt, Josef: Johann Georg Freiherr von Harruckern, 1664— 1742. Armeeintendant - Grundherr - Stifter. Diss. Univ. Wien, 1967. (kézirat) és US: Johann Georg Freiherr von Harruckern. In: 104. Jahresbericht des Bundesgymnasiums in Freistadt Oberösterreich. Freistadt, 1974. 3-37. p. Sixt több helyen kiegészíti és javítja Éble életrajzának eredményeit. Johann Pammer 15. jegyzetben id. műve számos helyen újabb adatokat tárt fel. (Említendő még, hogy a magyar történeti irodalomban elterjedt tévedés az, hogy Harruckern linzi pék volt.)

281