Héjja Julianna Erika: EÁrchívum. Tanulmányok Erdész Ádám hatvanadik születésnapja tiszteletére (Gyula, 2017)
Források, kútfők, töredékek - Tilcsik György: Egy ismeretlen leírás a Mezőhegyesi Cs. kir. Ménesről az 1820-as évek elejéről
táblázat következik, amely a lovak és az ökrök - előbbiek esetében szintúgy fajta és kor szerinti bontásban - zabból, szénából, takarmány- és alomszalmából járó napi fejadagját tartalmazza. E táblázat után Kunits Mihály nem mulasztotta el megjegyezni, hogy az abban megadott fejadagot minden ló és szarvasmarha naponta pontosan megkapja, és az e területen is tapasztalható rend, továbbá a mintaszerű tisztaság az alapja a méntelepen folyó példaértékű munkának. Kunits a többi kiválasztott uradalomhoz és mezőgazdasági üzemhez hasonlóan, Mezőhegyes esetében is nyomatékosan hívta fel a figyelmet az új és korszerű gazdálkodási és termelési módszerek alkalmazására, illetőleg a magas fokú munkaszervezettségre. így többek között megjegyezte, hogy a méntelepen évente - nem számítva a 10 000 pozsonyi mérőnyi elvetendő gabona- és zabmennyiséget - emberi táplálkozásra 15 000-18 000 pozsonyi mérő kenyérgabona fogyott el, amelyet két, kétkerekes, lóhajtású szárazmalomban őröltek meg. A leírás beszámolt arról, hogy az esedékes nagy betakarítási munkák idején nem kevesebb, mint 7000 szegődtetett, alkalmi munkást foglalkoztattak, akiket természetesen el kellett látni többek között kenyérrel is. Kunits csodálatra méltónak nevezte a 7000 ember teendőinek átgondolt, összehangolt és precíz megszervezését, amely elsődlegesen a jószágigazgató és a kasznár figyelmes, gondos és szorgalmas munkáját dicsérte. A tudósítás megörökítette, hogy az 1820-as évek elején a méntelep éves tűzifaigénye 1800 öl volt, amelyet az Udvari Kamarától és magánszemélyektől szereztek be, és azt két Maros menti településről, Pécskáról és Apátfal- váról hatökrös szekerekkel szállították Mezőhegyesre. Kunits ezután néhány mondatból álló megjegyzést fűzött a leírás végén közreadott térképhez. E szerint a térkép és az ahhoz szervesen tartozó - és alább is megtalálható - táblázat Mezőhegyes topográfiai fekvését, határait, beosztását és területét ábrázolja, illetőleg tartalmazza. A négy - 1100 négyszögöles holddal számolva -, mindösszesen 39 911 hold 855 négyszögöl kiterjedésű pusztát 84, úgynevezett járásra osztották fel, amelyek többsége kisebb-nagyobb eltérésekkel ugyan, de nagyjából 500 hold kiterjedésű volt. A térképről megállapítható az egyes járások fekvése és elhelyezkedése, míg a táblázat megfelelő rovatai azok pontos területéről informálnak. A térkép természetesen feltüntette a Mezőhegyesen átvezető utakat, megadta a szomszédos települések nevét, és segítségével meghatározható, hogy a méntelep épületei melyik járások területén feküdtek, és alaprajzuk hozzávetőlegesen milyen alakú volt, de azok fúnkciója három lakóépület kivételével, sajnos, nem derül ki. Ugyanakkor megtudjuk, hogy a térképen szerepeltetett épületeken kívül a pusztában több földlakásban, illetőleg földkunyhóban közösen éltek családok, és ezzel összefüggésben a szerző fontosnak tartotta hangsúlyozni e lakások és kunyhók csinosságát és tisztaságát. Beszámolója zárórészében Kunits kijelentette, hogy tartózkodik a mezőhegyesi méntelep további dicséretétől, egyszersmind leszögezte, hogy az nemzetközi összehasonlításban is a legkiválóbb lótenyésztő intézetek közé tartozik, és mind a külhoni, mind pedig a hazai szakemberek egyöntetű véleménye szerint működése és tevékenysége rendkívül előnyös befolyással és hatással volt és van az Ausztriában és Magyarországon folytatott lótenyésztés színvonalának javítására. A szerző végül még két, rövidke jegyzetet fűzött a Mezőhegyesi Cs. kir. Méntelepről szóló beszámolójához: egyfelől rögzítette, hogy azt a telepen tett látogatása után, 1821 májusában, Aradon vetette papírra, másfelől pedig megemlítette, hogy Josef Kail jószágigazgató részint a mező- és a házi gazdálkodásról, a lótenyésztésről, a földművelés tökéletesítéséről, részint pedig 19
