Héjja Julianna Erika: EÁrchívum. Tanulmányok Erdész Ádám hatvanadik születésnapja tiszteletére (Gyula, 2017)
Körben - család, közösség, társadalom - Gyáni Gábor: A katasztrófa- és várostörténet mezsgyéjén
fontos csatorna végül a hatóságok egymás közötti kommunikációja. Tekintve, hogy a városok gyakran ki voltak téve a tüzek pusztításainak vagy másfajta katasztrófáknak (árvíz, földrengés),19 létérdekük volt a reciprocitás elvén alapuló alkalmi segítségnyújtás ethosza. Jól kialakult rendszere, mondhatni előre bejáratott gyakorlata volt ennek a kölcsönös szolidaritásnak. Egy-egy katasztrófa bekövetkezte után a kárvallott település vezetése először időleges adóelengedési kérelemmel fordult a központi hatalomhoz, amire szinte mindig számíthatott is. Ennél többet nem remélhetett azonban az államtól, annál többet várt a saját megyéjétől. Az 1817-es szombathelyi tűzeset nyomán Vas megye nemcsak mentesítette a város tűzkárt szenvedett lakóit évi adókötelezettségeik alól, de természetbeni segéllyel is hozzájárult az újjáépítés elősegítéséhez.20 A pórul járt város ennél többet remélhetett ugyanakkor a hasonló sorscsapásoktól szintén gyakran szenvedő többi településtől, melyekhez kéréssel fordult: azok többnyire több-kevesebb segélyt valóban nyújtottak az éppen megszorult településnek. Ennek az eljárásnak a szokásos útja-módja az volt, ahogy Szombathely esetében is történt 1817-ben, hogy a városi tanács körlevélben fordult az ország megyéihez, nagyobb városaihoz, egyházi és világi földesuraihoz, amelyben lefestette a szomorú események lefolyását, majd adakozásra kérte a címzetteket. Akadt olyan eset is, amikor a központi hatalom (a diéta vagy a helytartótanács) szólította fel a helyhatóságokat, hogy anyagilag segítsék a károsult települést. Az 1802-es debreceni eset során a kamara és a bányavárosok, az 1811-es tűzvészt követően pedig a hajdúvárosok kaptak ily értelmű felszólítást fentről.21 A városi szolidaritás rendszere volt a legbiztosabb segélyforrás a katasztrófa sújtotta település számára. Adatok hosszú sora bizonyítja, hogy - viszontszolgáltatás reményében - egyes városok kiemelten fontosnak tartották bajba jutott társaik ilyetén módon való megsegítését. Hódmezővásárhely 1808-ban Kecskeméttől, Szegedtől, Makótól kapott pénzbeli segélyt.22 Arra is bőven akadt példa, hogy magánszemélyek siettek a megszorult város segítségére, közöttük egyaránt találni j ómódú városlakókat, de főurakat is. Az 1811 -es debreceni tűzvészt követően bécsi, pesti, tordai, nagyszombati, gyulai, tiszaújlaki, kassai kereskedők gyűjtöttek pénzt segítségképpen, Hódmezővásárhely esetében egy szentesi lakos adott a városnak ezer forint kamatmentes kölcsönt. A főúri jótékonykodás jó példája volt gr. Széchenyi Ferenc szombathelyi lakosok megsegítésére szánt tízezer forint kamatmentes kölcsöne, vagy az, hogy gróf Széchenyi Pál jutányos áron adott téglasegélyt a városnak.23 Ott működött igazán az egyházi szolidaritás, ahol a város egyházi központként is funkcionált. Szombathely, püspöki székvárosként a katolikus, Debrecen pedig a református egyháztól remélt és kapott némi támogatást. Az illető egyház ez esetben körlevélben szólította fel híveit az adakozásra, mint tette a református egyház 1802-ben Debrecen kapcsán. Az utóbbi során a fő hangsúly a debreceni kollégium újjáépítésére esett: ennek érdekében a két hazai superintendentia 81 ezer forint összegyűjtésével járult hozzá a projekthez.24 A segítségnyújtás méreteit és jellegét illetően tanulságos felidézni a szombathelyi segélyezés néhány adatát: hat megye, 23 város (közülük 19 Minderről általános áttekintéssel szolgál: Kása, 2009. 237-256. p. 20 Tilcsik, 2000. 271-272. p. 21 Tilcsik, 2000. 272-273. p.; Ablonczy, 1998.203-205. p. 22 Szeremlei, 1907.415-416. p. 23 Tilcsik, 2000.271-272. p.; Ablonczy, 1998.207-208. p. 24 Ablonczy 1998. 205. p. 149
