Erdész Ádám (szerk.): „A kereszténység védőoszlopa” - Gyula 1566-ban. A Gyulai vár 1566-os ostroma 450. évforduójának emlékére 2016. május 27-én tartott tudományos konferencia előadásai (Gyula, 2016)
Kelenik József: Adatok a kanizsai erőd építésének történetéhez (1577-1582)
Kelenik József J Adatok a kanizsai erőd építésének történetéhez 105 1. KÉP A kanizsai vár alaprajza katonák véres és meddő rohamok fedezetében, ásónyomról ásónyomra haladva rohamárkot hajtsanak előre a rézsűben. A gondosan megépítetett, megfelelően méretezett háromsoros „magyar” palánk tehát jó esélyekkel dacolhatott, még a faltörő ágyúkkal is. Egyetlen leküzdhetetlen ősellensége volt, a tűz! Ha sikerült a külső pa- lánksort lángra lobbantani, a földtöltés mindenhol elvesztette támaszát, és nem csupán egy kis, a tüzérség által megbontott szakaszon, hanem már védhetetlenül nagy területen omlott ki. Szigetvár hősiesen védett várának is a tűz pecsételte meg a sorsát.8 A vár eleste után a dél-dunántúli régió védelmét a kanizsai várnak kellett átvennie. Az ekkor még csak meglehetősen szerényen kiépített vár helyére, már 1567-ben egy nagy, a stájer határvidék számára is megbízható védbástyát jelentő, korszerű erőd megépítését tervezték .9 A munkák 1568- ban nagy lendülettel meg is kezdődtek, de 1571-re kifulladtak.10 Újabb lendületet az 1576. évi birodalmi gyűlés által megszavazott rendszeres évi segély, illetve Andreas Kielmann von Kielmansegg kanizsai főkapitányi kinevezése hozott (í. kép).11 Az erőd tervezett alapvonalát, alaprajzát karók és zsinór segítségével jelölték fel a talajra. Majd, a kifeszített zsinór mentén haladva, szorosan egymás mellé leverték az első sor tölgyfacölöpöt. Mivel az elszámolások 8 A janicsárok a vár déli falának egy szakaszán a palánkfák közül kihordták a földet. Az így kialakított üregbe fát, szalmát, töreket halmoztak fel, majd 1566. szeptember 5-én hajnalban meggyújtották. A gyorsan terjedő tűz megsemmisítette a védők utolsó nagyobb ütegállását, majd átterjedt a városra. A három irányból meginduló általános gyalogsági rohamot, hátuk mögött az égő várossal, a védők már nem tudták megállítani. Budina, 1568. 9 ÖStA KA HKR HR Akten Exp. 1577. July. 140. f45r. 10 ÖStA FHKA HFU RN.22. 1571. április, f47.r. 11 PÁLFFY, 1997. T