Kovách Géza: Válogatott tanulmányok (Arad, 2015)
Historiográfiai írások - Márki Sándor (1853-1925)
268 Kovách Géza &==? Historiográfiai írások zőnek. Érdemes idéznünk e bírálatból, mert a magáról más írásokban alig hallató recenzens Dózsa-értékelése a kor uralkodó osztályainak ítélete is a fiatal aradi tanár történetfelfogásáról: „Elvei, eszméi lehettek ennek a zsákmányoló hadnagynak is, de bizonyára csak egészen magához mértek s nem derengett erős, tűzzel is alig irtható koponyája alatt semmi modern népboldogítás. Magyarba oltott ügyes paraszt-condottiere, ki tudott verekedni, dúlni s meg is halni szépen”. E szavak mindennél jobban hirdetik Márki merészségét. Egykori tanítványa, Banner János állapította meg ezzel kapcsolatban, hogy „...nemcsak elfogult ez az álláspont, hanem Dózsa Györggyel és a parasztsággal szemben ízléstelen és cinikus, és ez azt mutatja, hogy Márki emberi érzékkel áthatott felfogása az elevenébe vágott az osztálykorlátokkal, közel négyszáz évvel a valóban véres események után is gondosan körülzárt historikusoknak, akik mindent megtettek, hogy az említett köd minél sűrűbb legyen az 1514-es események fölött”.19 Körülbelül hasonlóan elutasító szavakkal nyilatkozik Szalay László is, ki még Arany János és Eötvös József irodalmi műveit is kiátkozza s annál inkább megütközik Márkin, ki „Dózsában a képességénél sokkal nagyobb feladatban fejét vesztett vitéz, de a maga dolgain ismeretekkel nem bíró katonában szabadsághőst lát, aki öntudatosan küzd a szegény nép jogaiért”.20 Nem folytatjuk a Márki Dózsa-monográfiájának első kiadásakor napvilágot látott elmarasztaló bírálatokat. Feltétlenül szólanunk kell azonban a haladó közvélemény visszhangjáról is. Az aradi Alföld, mely a munkásmozgalom iránti rokonszenvével korábban is bebizonyította radikális jellegét, nagy jelentőségűnek minősíti Márki munkáját: „Ez a munka kiragadja Dózsa György úgynevezett parasztlázadó emlékét a majdnem négy évszázadon át uralkodott balhiedelem béklyóiból - olvashatjuk az Alföld hasábjain -, és így nemcsak követeli, de ki is vívja számára a helyet, melyet mint korszakalkotó és vértanú egyaránt megérdemel”.21 A komoly elismerés hangján nyilatkozik Márki nagy művéről egy másik aradi lapban, az Arad és Vidékében Jancsó Benedek, akkor még aradi tanár: „Újabb történetírásunk feladata a magyar parasztság életének és fejlődésének folyamatát kimutatni és leírni. Az újabb történetírás módszere... nem engedheti meg az előítélet és kedvenc felfogás kedvéért a tények ignorálását és nem mellőzheti a tisztán politikai események, a politikailag tényező társadalmi osztályoknak a néppel, a nemzettest nagy tömegével való szerves összefüggése vizsgálatát sem. A kor demokratikus iránya a történetírást az arisztokratikus előítéletektől megszabadította... ettől a történetírástól várjuk a magyar parasztság szerepének és hatásának felderítését. Dózsával eddig történetünk nagyon röviden és nagyon igazságtalanul bánt el... Dózsa nem volt egyéb, mint közönséges rabló, vérszomjas, kegyetlen ember, kit semmi magasztos eszme nem vezérelt, legfeljebb aljas bosszú, az őt lenéző és megvető nemesség ellen. Dózsa emberei pedig lázadó rablók, kegyetlen parasztok voltak, kik agyonverték földesuraikat bosszúból és anyagi indokokból, 19 Banner i. m. 19. 20 Uo. 21 Alföld. 1889/126.
