Kovách Géza: Válogatott tanulmányok (Arad, 2015)
A kézművesek és a céhek történetéről - A mesterségek és céhek elterjedése Arad megyében a XVIII. és XIX. században
214 Kovách Géza ь==? A kézművesek és a céhek történetéről A belső piac fejlődése, a népes, nagy alföldi községek, mezővárosok gyarapodása következtében általában mind a parasztgazdaságok, de különösen a nagy majorsági uradalmak egyre nagyobb igénnyel léptek fel a kézműves termékek iránt. Mindez megkönnyítette az egyes mesterségek falvakon való elterjedését, melyek különváltak a mezőgazdaságtól, és a kor viszonyainak megfelelően szintén céhekbe tömörültek. E falusi mesterségek fejlődése azonban nagymértékben függött mind a rendelkezésükre álló nyersanyagtól, mind a belső piac korlátáitól. Nyilvánvaló, hogy ennek következtében mindenekelőtt a mezőgazdasági termékekre alapozódó (bőr, gyapjú, faggyú) iparágak jelentek meg legelőször. A csizmadiák, subások, szűcsök stb. árui először csak a helyi piacokra jutottak el, de csakhamar a nagy országos vásárok rendszerén keresztül elterjedtek igen távoli vidékeken is. A falusi mesterségek elterjedésében fontos szerepet töltöttek be a napóleoni háborúk és mindenekelőtt a kamarai uradalmak elárverezése után kialakuló Arad megyei majorságok. Ezeknek kovácsokra, molnárokra, kerékgyártókra, ácsokra, kádárokra volt szükségük, még akkor is, ha azok bizonyos mértékben jobbágyi függőségben állottak munkaadóikkal szemben. Az egyes községek, mezővárosok jobbágyi függősége viszont eleve megkövetelte a minél gyorsabb céhszervezést, hiszen a fennálló hűbéri jogszokások értelmében egyedül a céhek keretei között volt lehetséges a szabadalmazott iparűzés. A céh védelmet jelentett mind a kontárokkal, mind a földesúri hatósággal szemben. E mezővárosi céhek megalakulásának körülményei és működése a bomló feudalizmus alföldi jellegzetessége, s mint ilyen, alaposabb elemzést igényel. Semmiképpen sem azonosítható a hagyományos középkori céhekkel, lényegesen eltérnek az aradi céhektől is, jóllehet azok is a török hódoltság szomorú következményei miatt szintén a késő középkorban jöttek létre. A mezővárosi céhek életének, működésének, szervezetének ismerete nagymértékben szélesíti azt a képet, melyet általában a bomló hűbériség világáról alkotunk. A kézművesség elterjedését a falvakon és a mezővárosokban nagymértékben elősegítette a bécsi udvar is, mely 1730 után egyre szélesebb síkon terjeszti ki ellenőrzését a céhekre. 1761-ben Mária Terézia elrendeli valamennyi egyházi, nemesi és városi kibocsátású céhlevél kicserélését. Ez a magyarázata egyébként, hogy az Arad városi céhek is oly gyakran cserélték céhlevelüket. Másfelől a földesúri hatóság csorbítatlan tekintélye végett Mária Terézia még a falusi céhek megalakulását is a földesúri engedelemtől teszi függővé. Ezt a rendeletet 1805-ben, majd 1813-ban újból megerősítik.50 Ezeknek a körülményeknek a fényében kell vizsgálnunk a Maros és a Körösök közének mezővárosi fejlődését, s ennek kapcsán a falusi céhek létrejöttének feltételeit is. Az előbbiekben láthattuk, hogy а XVIII. század végén milyen gyors ütemben bontakozott ki ezen a vidéken a mezőgazdasági árutermelés, s ennek kapcsán gyors ütemben növekedett a falusi népesség száma. 1835-ben a megye lakossága már elérte a 210 125 főt, melyből a világosi járásban lakott 50 031, a zarándi járásban 42 881, az aradi járásban 61 069. A megye területén egyetlen város létezett (Arad). A többi 179 helység közül 23 volt mezővárosi jellegű, melyek közül nem egynek sok ezer lakosa volt. így Magyar- pécskán 5062, Románpécskán 783, Világoson 6014, Pankotán 4028, Szentannán 4882, 50 Eperjessy Géza: A mezővárosi és falusi céhek az Alföldön és a Dunántúlon, 1686-1848. Budapest, 1967. 20.
