Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)

Márki Sándor naplói I. 1882 277 nak gondjai nehezednek. - Azonban a jubiláris napon Juliska mellett könnyen felej­tem a szomorúságot. Hiszen - ahogy édesapám éppen mai levelében írja - „a fiatalság feled, az a jelennek él; és ez a szerencséje a halandóknak: ez tartja fenn az életet”. Elünk tehát az idővel - ha nem is úgy, mint Mariska. A múltkor ugyanis Pankotán ebédelvén, Mariska azt találta kérdezni, hogy mi jön a marhahús után. Mire citáltam neki, hogy „A jövendőnek sivatag homály[i]t / Bízd az istenség vezető kezére / S élj az idővel!”31 „Vagyis - tettem hozzá magyarázatul - nyald ki a tányérodat.” S Mariska - szóról szóra teljesítette a klasszikus mondás magyarázataképp adott tanácsot. aug. 25. A könyvtárban fölkeresett ma Torma Károly, Pontelly és Milleker Bódog, kik mindannyian Erdélyből jöttek erre. Torma mindjárt azon kezdte, hogy „munkáim” után ítélve jóval öregebbnek gondolt engem. Pontelly Millekerrel már a déli vonattal elutazván, fülembe súgta: „Itt hagyom Önnek az ország legkedvesebb emberét.” S ha talán nem is a legkedvesebbet hagyta itt, Torma bizonyosan igen szeretetreméltó tu­dós, mint erről a következő napokban bőségesen meggyőződhettem. - A déli sörözés után feljött hozzám, s nálunk ebédelt. Felhívására a megyében teendő útjaira útitár­sul csatlakoztam, s a délutáni vonattal együtt Paulisra rándultunk ki, hol Nagy Zol­tánhoz szállottunk. Itt ismerkedtünk meg Lóczy Lajossal és nejével is. Lóczy éppen akkor kapta meg sínai fotográfiáit, melyeket jövő vasárnap a Kölcsey Egyesületben is bemutatni kíván. Torma és Lóczy azután, utóbbi minden zege-zugát ösmervén e vidéknek, a holnapi út részleteit beszélték meg; engem pedig Nagy Z[oltán] tartott közgazd. értekezésekkel. Az éjét ott töltöttük. Másnap, aug. 26-án korán Torma és én kocsin indultunk el, Lóczy pedig lovon követett bennün­ket a Maros révéhez, melyen átkelve, Neudorf (Temes) felé haladtunk. E falu előtt már áthaladtunk a Maros állítólagos régi medrén, midőn Lóczy heürékázott, mert oldalt tekintve fölfedezte a Torma által keresett római vallum irányát. Mindjárt ar­rafelé mentünk, s a DNy-ról EK-nek tartó szép sáncolaton méréseket eszközölve, pár pohár sörre Neudorfra tértünk vissza, majd Keszincre mentünk át, hol a jegyző utasításai nyomán járkáltunk odább, tüzetesebben is megszemlélvén pl. Okkop várát. Ennek örömére megint söröztünk egyet Neudorfon, s du. 3 óra tájban értünk be Lippára, most már - Torma erősködése folytán - Lóczyt is szekerünkre véve. Ebéd után Radnán át a kladovai völgy bejárata elé mentünk, hol a neudorfi irány gya­nítható folytatását kerestük. Mi ketten, Lóczyval a völgy torkolatának jobb oldalán levő dombról láttuk azt meg, a kladovai romokat rejtő átellenes bal oldali halmon, míg Torma oly messzire legyalogolt a Maros mentén, hogy - nem akarván lekésni a vonatról - roppant sietve, de a keresett vonalat föltalálva kellett visszafelé sietnie. Ennek következménye az lett, hogy - mint afféle szívideges ember - nagyon fölindult, s amellett jócskán berekedt; szerencsére azonban rosszabbra nem fordult az állapot. Éppen csengetésre értünk Paulisra, hol Lóczytól elváltunk. A vonaton Téglás Gábor­ral találkoztunk, ki velünk jött azután Aradra, hova késő este érkeztünk meg. aug. 27. Reggel a vasúton Sz[ent]annáig mentünk, hol Zorád Fer[enc] jegyző által kocsit szerezvén, a 6. sz. vasúti őrház mellett levő avar ringet kerestük és mértük fel. Torma nagyon szívemre kötötte a további gyűjtést. Innen nagy kerülővel Simándra hajtat­31 Berzsenyi Dániel: Barátomhoz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom