Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
274 Márki Sándor naplói I. 1882- s minekutána édesapám és Ladies majd lekéstek a vonatról, a legjobb emlékekkel távoztam Debrecenből. P[üspök]ladányig Békéssi is velünk jött. Püspökladánynál egy némettel kerültünk egy kupéba. „No, Sándor, evvel neked kell beszélned” - szólt annak egy német kérdésére édesapám. Nevetésünk okát megtudván a német, csakugyan beszédbe ereszkedtünk. Poroszunknak neve dr. Graser Bernát. Dicsérte nyelvünk szépségét, említette, hogy a latin nyelveket csaknem kivétel nélkül beszéli - az oláhot meg sem próbálta, mert az utálatos. „Pedig éppen azzal dicsekednek az oláhok, hogy nyelvük oly szép csengésű, mint az olasz!” - „Mit?! Ha a majmok olaszul beszélnének, az hangozhatnék úgy, mint az oláh.” Stb. - Nemzetiségeinkkel, pusztánkkal, cigányainkkal stb., szóval azokkal a dolgokkal, amik miatt a külföld belénk szokott kötni, az általa nyújtott apropók után megismertetvén, meglehetősen meglepettnek látszott- s egyre jegyezgetett. Váljon mi kerül ki, milyen útleírás a Stolze rendszerében tett ákombákomokból? - Debrecen tervrajzát, mellyel megajándékoztam, Haiti-beli levéljegyekkel viszonozta. Ott is járt. Tulajdonképpen a Kárpátokat jött megnézni, az első időt azonban egyelőre Alföldünk megszemlélésére szánta. [Nagyváradon szállott le, hol levelei várták. A magas, szőke, de már őszülő, csinos német azt a benyomást tette rám, hogy ő még engedné magát kapacitáltatni itteni viszonyainkról - legalább saját határainkon belől. - Mire hazaérkeztem, már aludt Mariska, nem vehette számba a mézeskalácsokat. De beszélgetett őhelyette is Juliska, ki távollétem idejét Imrééknek és Kubányiéknak meglátogatására használta föl. aug. 11. Estefelé egész kis családommal kimentem Nuszbekhez, s az ő házánál maradtunk éjszakára is. E nap délelőttjén Szekér Gyula is átrándult Sarkadra, s Pista fel- köszöntötte édesapámat életének 70. éve betöltésekor. Teljesítse Isten a jókívánságot; de a dátum el van hibázva, mert édesapám 1812. aug. 23-án (s nem 11-én) született. aug. 12. Hazajöttünk Csákyszigetről, hol az idő jól telt el. Hoztam magammal olvasnivalót is. Év közben nemigen érek rá regényt olvasni; e pár hét alatt legalább Jókai újabb regényeit olvasom végig. Különben rendesen de., du. kikocsizom édesapámmal. aug. 15. Ezredem felszólított nyilatkozatra, hogy az állandó hadseregnél a 10 évet ez év dec. 31-én leszolgálván, náluk akarok-e maradni, vagy átmegyek a szabadságolt állományú honvédségbe. Nyilatkoztam, hogy náluk maradok. De. (első ízben) meglátogattam feleségemmel az öreg Nábráczkynét és Tankó Jánosékat, s Pistával Osváth Imre bácsit. Az öregúr beszélte, hogy a forradalomban „uraöccsénél”, Arany Jánosnál Szalontán időzvén Petőfi, kérdezte Aranyt, beszélhetne-e Petőfivel. „Bizonyosan; most éppen a kertben van.” Az öreg megy, s látja, hogy Petőfi a kertben heves taglejtésekkel, fejét szügyébe vágva sétál. Mikor az út végére ér, az öreg - képzelem, jól kikacskaringózva - bemutatta magát. Petőfi végignéz rajta: „Jól van!” S azzal sarkon fordul, és tovább megy sétálni, hadonászni. Az öreg leforrázva megy be Aranyhoz, s elmondja casusát. „No, bizonyosan verset csinál Sándor - vigasztalja őt Arany -; hanem majd bejön ő mindjárt, s akkor megösmerkedhetik vele.” Sokan vártak már akkor Petőfire, nők is számosán. Egyszerre bejön Petőfi, rá sem néz az előtte hajlon- gókra, be a szobába, s nekifekszik a versírásnak; pár perc múlva postára ment a levél, valamely szerkesztőséghez címezve. Akkor azután egész jó kedvvel fogott Petőfi a társalgáshoz; de Imre bátyánk már nem várhatta meg, míg rákerül a sor, hazament anélkül, hogy kezet szoríthatott volna a költővel.
