Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
Márki Sándor naplói I. 1882 273 igazgatónál, s együtt mentünk föl megtekinteni a kollégiom nevezetességeit. A szép nagy könyvtárt írod [almi] Értesítőm hajdani munkatársa, Dicsőfi József mutogatta meg. A vendégkönyvbe éppen a t[isza]eszlári ügyben most annyira szereplő Bary vizsgálóbíró után jegyeztem be nevemet. - A kollégiumban telt el az egész délelőtt. Egy pohár sör és jó, rendes ebéd után nagyobb excursióra adtuk a fejünket, s Elek kalauzolása mellett két kocsin a gazdas. tanintézet külső telepére rándultunk ki, hol Czájlik Pista segédtanárban tanulótársamra, Jurcsek Béla növendékben pedig tanítványomra akadtam. 6 óra tájban, jócskán zuhogó esőben, visszatérvén, én Elekkel a kollégiomba mentem, melynek olvasótermében egyebek közt (Tóth József, Joó, Kovács, Nagy T., Liszka stb.) az öreg Lugossy Józseffel találkoztam, kitől harmadéve Dányádira nézve kértem adatokat. Akkor 3-szor is felelt az öreg s most mindjárt karon csípett, hogy győződjem meg dolgozószobájának minden képzeletet felülmúló rendetlenségéből, miért nem küldhette el az adatokat. Azon, a kollégiomban a term, rajzi szertár és a díszterem átellenében, a levéltár szomszédságában levő szoba valóban nagyszerű. Az öreg 1 negyedóráig az ajtóküszöbön beszélt velem, majd bejutván, mindjárt az ajtó mellé szorított egy kuckóba, ott lelkesedett azon, hogy mi Aradon Kölcsey Egyesületet alakítottunk, s önszántából nemcsak tagnak állt be azonnal, hanem kéziratot is ígért Kölcsey hagyományából, s némileg hajlandónak mutatkozott rá, hogy egyesületünkben Kölcseyről mondjon valamit. Lépésről lépésre foglaltuk el azután a szobát, mely Lugossy 10 000 kötetnyi könyvtárának töredékét másfél öl magas szekrényekben tartalmazza. Azonkívül székeken, asztalokon, földön, ablak- párkányon s minden képzelhető helyen könyvek és kéziratok hevernek, úgy, hogy nagy mesterség rájok nem taposni. Leülni nem lehet, s a talán évek óta nem sepert, nem szellőztetett szobában szinte rosszul lettem. Az öregúr azonban a létrán hol ide, hol oda mászott fel, hogy valami ritkaságot mutasson meg, s jó, hogy a létra ide- odatevését mégis átengedte nékem, bár - ha szerét ejthette - mindjárt-mindjárt ő kapta fel azt is. Pedig bizony nagyon törődött, „elesett” ember már, panaszkodott is eleget. Beszéd közben minduntalan figyelmeztetni kellett, hogy voltaképp miről volt szó. Emlékezőtehetsége rossz, elromlott. Megösmertetett jegyezgetési rendszerével, mutogatta szanszkrit és perzsa stb. könyveit, s büszkélkedett, hogy 2-3 szál hallgatója közöl az egyik (Fiók) az idén dicséretet nyert Firduszi fordításával a Kisfaludy Társaság pályázatán. S amellett bókolt nekem, hogy én mennyit dolgozom, ami tőle, ki úgy fél a felületes]ségtől, hogy inkább semmit sem ír, pedig nyelvészeti kutatásainak kedvéért a mitológia kapcsán még a csillagászatot, felsőbb mennyiségtant stb. is megtanulta - bizony egy kis gúny lehetett. Mennyit - mindent, ami nehéz volt - köszönhet őneki Toldy; erről ő természetesen nem szólt, és csak annyit említett, hogy az utóbbi években kissé meghidegültek egymás iránt stb., stb. Visszakísért azután a tanárok olvasótermébe, ott ismét előszedte reminiszcenciáit, s végre - majd 2 órai társalgás után - azzal vált el, hogy 2 esztendő óta senki sem villanyozta őt fel ennyire. „Viszontlátásra - szellemileg!” Ezzel búcsúzott el. Most már egyenesen vacsorálni mehettünk a Hungáriába, hol Dajna Bandi kisbőgőjében gyönyörködhettünk. 10 óra tájban Békéssi és nejével együtt Elek is eljővén, szamorodni mellett Elek indítványára, Békéssivel együtt, brúdereztünk. aug. 10. De. ismét belátogattam a kollégiomba, s jegyzeteket tettem a könyvtárban, ismét találkoztam néhány tanárral - pl. a Nagytemplom előtt Ladányi Gedeonnal (kár, hogy Fazekas Sándor nem volt otthon), azután beszereztem Mariskának a kikötött debreceni mézeskalácsokat stb., még egypár pohár sört bevágtunk Elekkel, Békéssivel
