Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 1. (1873-1892) (Gyula, 2015)
26 Márki Sándor naplói I. 1873 valószínűség „zománca” mindeniknek meg van adva. Nem értjük Ilkának káptalanfe- jűségét, hanem azért fülig szerelmesek vagyunk belé. Ha a nők ilyenek volnának, úgy talán Benedek András is elnyomná világfájdalmát - feneketlen trónusán, melyen ká- denciákat farag. Férfieszménykép Föhnwald százados, mellékszemély, ki talán azért van ily szépen kidomborítva, hogy a Harterek s Gi... törpesége annál inkább kitűnjék. Harter süllyedtségét nem menti az őrjöngő szerelem, mely iránt talán nincs is egészen igazolva; hogy egy férfi oly nőt imádjon, kit azelőtt megutálva taszított el magától. Harter Elemér élettörténetét nem találom képtelennek. Igen jó eszköz ez annak megmutatására, mily a szeplőtlen szerelem; az a szerelem, mely a szeleburdi fiúból komoly, életbölcs férfiút varázsol elő. De Angyaldyval nem vagyok tisztában. Ez a titkár örökké alakoskodik, s mégis ex offo jellem: Jókai úgy akarja. Hanem csak nem kell referálnom még Böskéről, a pufók Marciról - s az isten tudja még kiről is? Ezek csak „statisták”. Élnek, mozognak s Jókai témájával bekenve hatnak. Mily költői leírások! S azután mégis fel tudják tüntetni a valót. Az ínség rémítő- en száraz prózáját még senki sem bírta oly elragadóan élénk költészettel festeni, mint a mi Jókaink. Sokszor alig tudjuk, mit számítsunk be az irálynak, mit a költészetnek, mit a száraz megfigyelésnek. E három gráciát karonfogva állítja elénk. Hát humora?! Hogy néha egy-egy helyén kívül alkalmazott élccel ront el komoly helyeket: bocsássa meg vétkét Szent Gyulai Pál, de, hogy humorában van bizonyos fennköltség, s szatírája (mert ez elem mégis túlnyomóbb itt is, más műveiben is) mindenütt nemes, oly tulajdonsága Jókainak, mely őt minden évkor előtt kedvessé s kissé felületes emberismerete dacára tanulságossá teszi. Vannak részek, mikkel nincs az ember szívéből megelégedve, s ráfogja, hogy másképp természetesebb lett volna, ha a mikénttel nincs is egészen tisztában. Ily kétkedésektől, Jókaival szemben, én sem vagyok ment, de rám ható bűverejét mégsem tagadhatom, s iránta csak lelkesülni tudok. Hiába fogják azt őrá, hogy sokban a franciákon kapkod, én azt hiszem, hogyha most a legjobb francia írótól olvasnék is valami regényt, csak kongást hallanék csengés után. Jókai magyar zamattal ír, ez hat ránk, magyarokra. Mit eredményez más viszonyok közt felnőtteknél, idegeneknél - mindenesetre érdekes kérdés ugyan, de minket nem feszélyezhet. Kissé furcsa ugyan, hanem úgy vagyok vele, hogy én Jókai regényéből akárhonnan kiszakasztott lapot is szívesen elolvasok (így kapkodtam a Jövő század regényével is). Nem tagadom, engem leginkább humora ragad így magával. Humor nélkül nem képzelek magyar dolgokról író regényt, s e meggyőződésre, némi népismereten kívül, Jókai olvasgatásából jutottam. Ez természetesen nem kritika, s nem is merném megmutatni Gyulainak & Comp.; de annál inkább egyéni nézetem, ha ugyan a lelkesültségnek van egyéni nézete, mely érvényesülhetne. Már tehát engedelmet kérek, én csak ezentúl is tapsolok Jókainak. okt. 3. „Elmentem én Gyulára / A gyulai vásárra...” Ebből nemcsak az a látni való, hogy ismerem ezt a népdalt (sőt el is éneklem, ha mindjárt a gikszerek nagy számával is; csak kótáról nem, mert ahhoz nem értek), hanem, hogy valahára már én is kimozdultam sarkadi remeteségemből. - Ha az ember nem láthatja a bécsi nemzetközi kiállítást, nézze meg legalább a gyulai marhavásárt; az is valami. Mindazáltal e „látomány” után is jó életben maradni, mert 1. az életben nem először történik, és 2. mert Gyula, denique csak Gyula, s nem Nápoly, hogy meglátása után azonnal meg- dicsőülni kívánnánk.
