Erdész Ádám (szerk.): Gyula város történetének kezdetei (Gyula, 2015)
Dusnoki-Draskovich József: Gyula város településtörténetének kezdetei
62 Gyula város történetének kezdetei A Szent Móric-kápolna (Szentmóric faluban, amely utcaként Gyulába olvadt) egy lovagszent hagyományosabb jellegű tiszteletét jelzi, végül a Szent Miklós-kápolnának nem ismerjük sem pontos helyét, sem építési időpontját. E segítőszentet többek között kereskedők, kézművesek és diákok választhatták patrónusul. Meg kell jegyeznünk még, hogy a plébániatemplom átépítése nagyméretű, háromhajós gótikus egyházzá (belső hossza 50, szélessége 18,5 méter) bizonyosan a tárgyalt időszak után történt, feltehetőleg a XV. század második felében vagy végén.208 A XV. század első felében tehát a felsorolt egyházak közül a plébániatemplom, a ferences rendház és templom, a Szent Móric-kápolna és a várkápolna létezésével számolhatunk bizonyosan. Gyula Maróthi Jánostól kapott engedélyt arra, hogy saját pecsétet használhasson, s ettől fogva 1566-ig változatlanul e pecséttel élt a település. A pecsét körirata szerint a lakosok Maróthi János bán gyulai polgárainak vallották magukat.209 Karácsonyi a pecsét és felirata alapján azt szűrte le, hogy Maróthi nagy kedvezményeket adott és szerzett Gyulának. Feltételezte, hogy a hetipiac mellett országos vásárok tartásának jogát is meg208 Gyula egyházairól és a beginákról: GyT I. köt. 95-97., Karácsonyi: Békésvm. tört. II. köt. 146., Blazovich L.: i. m. 359-362., Jankovich B. D.: i. m. 418-419. és 421-422. Vö. még: az előbb idézett Szentek lexikona és J. de Voragine: i. m.16-20. és 224-226. 209 1880-ban került a gyulai múzeumba Gyula város bírájának és tanácsának 1560-ból keltezett, Pozsony városához intézett levele, amely kívülről Gyula város épen megmaradt pecsétjével volt lezárva. E pecsét hű reprodukcióját Scherer Ferenc könyve tartalmazza (GyT I. köt. 47.), a latin körirat helyes olvasatát először Karácsonyi közölte. (Békésvm. tört. II. köt. 140.) A szöveg a következő: s. [sigillum] civium de giula johannis de maroth báni, vagyis: Maróthi János bán gyulai polgárainak pecsétje. A múzeum világháborús kiürítésekor ez az értékes dokumentum is eltűnt. 1518-ból és 1528-ból ismertek még Gyula város további, de sérült állapotú pecsétjei. (Vö.: GyO 73. és 141. Az első - sajnos rossz minőségű - fotóját közli a BHT) A pecsétről adott korábbi leírásokból kiderül, hogy zöld viaszba nyomott színes pecsétről volt szó. A XVI. században a nagyobb városok már a rangosabb vörös viaszpecsét elnyerésére törekedtek. (Vö.: Kubinyi András: A középkori Magyarország középkeleti része városfejlődésének kérdéséhez. In: Borsodi Levéltári Évkönyv. V. köt. Miskolc, 1985. 7-83. 44.) A háromszögű címerpajzson a keskeny vonallal elkülönített pajzsfőben vörös mezőben négy ezüst ék volt, amelyet a Maróthiak (illetve a Gutkeled nem, amelyből a Maróthi család származott) címeréből vettek át. A pajzsmező további része kék színű volt és címerképként ötágú, drágakövekkel kirakott királyi korona szerepelt benne, két szélső és középső ágán kereszttel, két belső ágán hatágú csillaggal. A pecsétről készült (a korona keresztjeinek és csillagainak ábrázolásában sajnos pontatlan) rajz felhasználásával alkották meg 1905-ben az Országos Levéltár közreműködésével a város új címerét, amelyben a középkorit egyesítették a XIX. századtól használt Mária-képes címerrel. (Vö.: Haan Lajos: Gyula városa tanácsának levele 1560-ik évből - BRMTÉ VI. köt. 1879/80. 81-85. és Mogyoróssy János: Múzeumőri jelentés. Uo. 203-204., Karácsonyi: Békésvm. tört. I. köt. 51., Csorna József: Magyar nemzetségi czímerek. In: Karácsonyi J.: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. 1218-1224. és a IV. színes tábla., Draskovich József: Miért a régi gyulai városcímert? In: Körösök Vidéke. Gyula, 1990. 164-166., Csorba Csaba: i. m. 30-31.
