Dusnoki-Draskovich József - Erdész Ádám: A hétköznapok historikuma - Körösök vidéke 5. (Gyula, 1997)

1. TANULMÁNYOK - Szenti Tibor: A szegénység, kiszolgáltatottság és bűnözés örvényében

általában jobban kiszolgáltatott volt, mint a gazdaréteg. A gazdák érdekét a vagyoni háttér mellett egyre sokasodó rendelkezések védték. Más kérdés, hogy úgy általánosítani történelmi tévedés lenne, hogy a gazda mind gonosz kizsákmányoló, míg a cseléd kisemmizett mártír. Az együttélést az emberek közösen alakították és „embere válogatja", hogy ki miként bánt a cselédjével. Elsősorban vizsgáljunk meg néhány, az egész területre és korra jellemző előírást, amelyeket a vásárhelyi hirdetőkönyvek őriztek meg. A 18. század utolsó harmadában megszigorították a cselédség munkavállalását. „Sem szolga sem szolgáló a gazdáját el ne hadja: Mert a Katonának való Katonának adatik; a ki pedig Nem arra való 50 pálczája leszen."

7 „Hogy minden féle oláh cselédet el bocsássanak most Demeter Napkor."

8 Majd: „Amelly gazda oláh Cselédet el nem bocsattya 50. paltzaja lészen."

9 Ez a rendelkezés nem faji diszkriminációt fedett, hanem a helyi magyar cselédség munkabérét védte. Ugyanis területünkre elsősorban Bihar vármegyéből olyan szegénységben élő román pásztorok érkeztek, akik szolgálataikat kevesebb bérért is elvállalták, mint a magyarok. Nem véletlen, hogy a következő rendelkezést hozták: ,,AT[ekintetes] N[eme]s Var[me]gye által cselédek szamára ki szabott bér és komentio ezután jobban meg tartassék."

10 A hirdetőkönyvben 1783-ban találkozunk az „Embörpiac" elrendelésével, amelynek egyértelműen az volt az oka, hogy a gazdák könnyen rátalálhassanak a munkaerejüket áruba bocsátó cselédségre és válogathassanak közöttük. Más kérdés, és ez is az igazsághoz tartozott, hogy a munkavállalónak sem kellett házalni, hanem tudta, hogy ha kiáll a „köpködőre", oda helyébejönnek és létrejön a találkozás. „A* munkások ezután a' Piaczon keressék a' Gazdát, és a' Gazdák a' munkásokat."

11 A társadalmi jelenség árnyaltságát az is jelzi, hogy a gazdák többletfizetés beígérésével munkaerő-csábítást végeztek, amelyet a vármegye igyekezett szabályozni: „A' T[ekin]t[ete]s N[eme]s V[árme]gye parancsolatja, melly már publicaltatott is, hogy a' Kaszásnak egy Máriásnál többet