Erdmann Gyula: Honismereti füzet 4. - Körösök vidéke 4. (Gyula, 1991)
Megyei és országos évfordulók, megemlékezések - Erdész Ádám: Békés megye és Kossuth Pesti Hírlapja
ÉRTEKEZŐ Népnevelési eszmék Midőn nem csak nagyobb, de normális iskoláink is közelegnek átalakulásuk korszakához, mellybcn nemzetibb színt váltandnak magokra, midőn a törvényhozás is mindinkább nagyobb figyelmére méltatja e szent ügyet, helyzetem parányiságából kiemelkedve, legyen szabad egy-két népnevelési eszméimet előterjesztenem. I. Egy iskolának sem szabad csupán tanító-, mindeniknek egyszersmind nevelőintézetnek is kell lennie. Én nagyobb gondot szeretek fordítani a gyermek szívére, mint eszére, mert azt tartom, hogy az ember inkább értelmileg, mint erkölcsileg legyen gyengébb. S mivel át nem látom, hogy valaki a megkívántató műveltség és tudomány híjával illy intézetben sikerrel nevelhessen s taníthasson, a megválasztandó oktatónál szeretném, ha tekintet volna arra, valljon bír e az elég ügyességgel, növendékeiből jó polgárokat, lelkes hazafiakat s derék embereket előteremteni? Mert hogy valaki avatott kézzel nyúljon a nevelés finom mesterségéhez, szerintem nem elég, hogy csak parlagiasan legyen nevelt, s félszegen kitanult, s amellett még tán megrögzött tót; én óhajtanám, hogy a tanítók legalább úgy legyenek szellemileg kiképezve, mint lelkészeik. Boldog emlékezetű Luther Márton így vélekedik az iskolákról s tanítókról: "Schulen sind kleine, doch ewige nützliche Concilien: sie haben ein köstlich Amt und Werk, und sind die edelsten Kleinodie der Kirche. Ich wollte, dass keiner zu einem Prediger erwählt würde, er wäre denn zuvor Schulmeister gewest. Jetzt wollen die jungen Gesellen von Stund an alle Prediger werden, und fliehen der Schulen Arbeit." 30 Herder 45 lev. S erre ügyelni, kivált a dúsabb egyházaknak, mellőzhetetlen kötelességök, de a szegényebbnek hatáskörén túl fekszik, mert ezek, ha óhajtanak is jeles egyedet kebelökbe, ámde hol született azon nemes, ki amúgy con amore 3 i s a hazáért, olly parányi jutaloméit, minőt egy szegény sorsú egyház adhat, magát az iskolai porba betemesse, s így boldogabb lét utáni sóvárgásának szárnyait szegje?! Igen, ha a jómódúak nem kicsinylenének egy falusi tanszéket. Pedig ez által érdemesekké tennék magokat ősi birtokaikra, s dicsőbben soha nem hálálhatnák meg szépapáik rajok sugárzó érdemeit. De mivelhogy ez csak száraz tréfa s tán agyrém, kitűnik, mint meg vannak verve azon községek, melly[ek]nek be kell érniök egy kontár tanítóval, ki, hogy legyen télrevalója, nyaranta kézművessé változik át. Illy községből az üdvöt, melly a köztársaságra háramlik, csak a vak látja. És valljon tulajdoníthatjátok e vétkül a jobb nevelésű ifjaknak, ha jobb idők után epedve, nem szentelhetik magokat illy pályára, mellynél bár dicsőbb kevés van, de sanyarúbb még kevesebb? Ki bírná kiegyenlíteni ezen ellentéteket, ki ledönteni ezen chinai falat? Erre kell figyelmezni s ezen segíteni, ezek azon lánczok, mellyek a nevelés szent könyvét lebilincsezik. - De innen még egy más baj is fejlik ki. A Világ t. i. jövedelme után szokta becsülni a hivatalt, s mivelhogy a tanítónak rendszerint kevés a pénze, kevés a becsülete is. Illy konokul ugyan a józanabb rész nem vélekedik: jaj! de annak, mit a világ mond, gyakran nagyobb a súlya, s a közvéleményt nehéz meghiúsítani. Ruháztassanak fel tehát a tanszékek nagyobbacska jövedelmekkel, az oktatók azonnal tisztesbek lesznek, s a nevelés - fogadom - jobb lábra kap, mert így ki lesz vihető a kisebb egyháznál is, mit előbb mondék, hogy csak ollyanok választassanak tanítókká, kik nem pusztán serdültek, s nem csapszékekben okultak. De hát honnét a nagyobb jövedelem? Az egyház többet adni nem bír! - Legyen szabad e részben reményeim árboczát kormányunk gondoskodásában keresnem s feltalálnom. De a népnevelésnek nálunk magyarnak kell lennie. Ez ncmcllyek előtt tán balgatag állítás, mintha a népncvelést lehetne magyarnak vagy tótnak Az iskolák kicsi, de mégis örök és hasznos gyülekezetek, nagyszerű feladatuk és munkájuk van, és az iskolák az egyház legnemesebb ékszerei. Azt szeretném, ha senkit nem választanának lelkésszé, ha nem lett volna korábban iskolamester. Most minden fiatalmeber egyik napról a másikra lelkész akar lenni és menekülnek az iskolai munkától. Szeretetből.
