Erdmann Gyula: Honismereti füzet 4. - Körösök vidéke 4. (Gyula, 1991)

Megyei és országos évfordulók, megemlékezések - Elek László: Szakál Lajos az "aranytollú főjegyző"

hogy Magenta és Solferino után, az alkotmányosság helyreálltával - a közkívánatnak engedve - képviselőséget vállaljon. Ereje teljében volt még, s mindaddig a küzdőtéren maradt, míg munkája nem ellenkezett politikai elveivel. "Békés vármegye aranytollú főjegyzője" - ahogy a lelkes művelődéstörténész-újságíró, Kohn Dávid nevezte Az élet alkonyán című kötetében 1937-ben - váradi Szakái Ferenc községi jegyző és dabasi Halász Zsuzsanna házasságából 1816. február 12-én szülelett Köröstarcsán. Apja, az elszegényedett erdélyi köznemes származék - Dankó Imre szerint - az 1658-ban nemesi rangra emelt családból elsőként telepedett át Békés megyébe, s itt mint egyszerű, de tisztelt falusi nótárius holtáig buzgón fáradozott az akkortájt három és fél ezer lelkes Köröstarcsa tervszerű fejlesztésén sógorával, a falu református lelkészével: Szabó Jánossal egyetértésben. Köröstarcsa óriási szerepet töltölt be Szakái Lajos életében. Aligha van még egy olyan költője a kortárs magyar irodalomnak, akinek ízlésén, látásán- és gondolkodásmódján, emberi magatartásán olyan kitörölhetetlen nyomokat hagyott a szülőfalu, mint az övén. Megható hittel és hűséggel dédelgette és idézgette vele kapcsolatos élményeit, boldogan és nyíltan vallotta hű fiának magát, s bizonyságlevően hozzá tért meg a közélettől visszavonulva, hogy megtalálja végső nyughelyéi. Lokálpatriotizmusa alapos helyismeretből táplálkozott. Csalhatatlanul ismerte a 21 ezer holdas alföldi község jellegzetességeit, tisztelte és szerelte színtiszta magyar, 95 %-ban református népét. Azt a helyet és azt a zárt közösséget, amelynek magasfukú erkölcsiessége magabiztos nyugalmat árasztott, s amelynek tiszta szigorúsága az ő emberi tulajdonságait is determinálta. Sokszínű, tüzetes helyismeretét igazolja Falugyay Imre 4 kötetes művének: a Magyarország történeti, földrajzi s állami legújabb leírásának Békés megyét taglaló fejezete (Pest, 1855.), amely zömében az ő konkrét tapasztalataira és gazdag helyismeretére épült, és amit feltehetően inkább ő írt. Úgyannyira, hogy sokak véleménye szerint az általa összeállított forrásanyag számottevő változtatás nélkül került át Palugyay statisztikai adatokkal gazdagon átszőtt és megtámogatott munkájába. Csakugyan nem kell semmi forráskutaló, szövegkritikai-filológiai vizsgálódás hozzá, hogy az önkényuralom első éveiben megjelentetett és a központi hatalom által is elfogadott történelmi-földrajzi-statisztikai kiadványon felismerjük a volt vármegyei főjegyző, Szakái Lajos keze nyomát, hiszen abban súlyánál,