Erdmann Gyula: Honismereti füzet 3. - Körösök vidéke 3. (Gyula, 1990)

Megyei és települési évfordulók - Himnuszunk költője: Kölcsey Ferenc

(Parainezis). Ettől kezdve vége a búsongó magánynak, az elszigeteltségnek. A megyegyűlések, országgyűlések harcai következnek s az időnkénti csekei időzésekkor is nemzeti sorskérdések vannak terítéken, foglalják le idejét. Az a néhány vers, ami ekkortájt még megszületik, az is a politikai harcot támogatja, mozgósít és ostoroz (Huszt, Zrínyi dala). A Szatmár megyei közgyűléseken, Nagykárolyban első nagyhatású beszédét "A szatmári adózó nép állapotáról" címmel, 1830-ban tartotta s ezzel rögvest a reformkor, a polgárosodás alapkérdésébe vágott. Átfogó tényfeltáró munka nyomán írta le a jobbágyság helyzetét, bénító feudális- és adóterheit, a kereskedelem és a közlekedési viszonyok tökéletlenségét, az adófizetők egyre nehezebb megélhetését. Az elviselhetetlen terhek feltárása, az enyhítés elkerülhetetlenségének kimondása után már nem sok idő kellett ahhoz, hogy Kölcsey - Wesselényi mellett - elsőként jusson el a jobbágyfelszabadítás (ezt a jobbágyterhek örökös megváltásával, az ún. örökváltsággal gondolták megvalósítani) és a jobbágyi birtokképesség igenléséhez. A megnyomorított jobbágyság másik, megalázó terhét, a katonaállítást is kipellengérezte Kölcsey a "sorsvonás" tárgyában mondott beszédében. Miként az adófizetés, úgy az újoncállítás is csak a jobbágyokat (és részint a kisszámú polgárságot) sújtotta a feudális Magyarországon. Kölcsey nagy érzelmi erővel és erkölcsi-emberi megdöbbenéssel fest szinte látható képet a sorshúzáskor szerencsétlenül járt legényekről, akikre a halálig vagy megrokkanásig tartó, örökös katonáskodás várt, többnyire idegen földeken. A beszéd az együttérzés felkeltésének és a tettre mozgósításnak remeklése. A szatmári megyegyűléseken sokszor megjelenő Wesselényivel örök barátságot köt. Széchenyi hatása - mint a gondolkodó kortársak soránál nála sem maradt el. A "Hitel", majd különösen az 1831-ben megjelenő "Világ" tovább erősíti reformeri meggyőződését. A Szatmár szomszédságában dúló 1831-es parasztfelkelés őt is rádöbbenti, hogy választani kell, mégpedig gyorsan: menni, vagy menettetni? Nem riad vissza a közügyek mindennapi szolgálatától, a hivatali robottól sem. Megyei aljegyzőként, majd 1832-től főjegyzőként a közgyűlési jegyzőkönyvek és irományok sora került ki a keze alól; jelentős szerepe volt a gyűlések és határozatok előkészítésében, majd megszövegezésében, ami látszik is e hivatalos iratokon: a stiliszta és a költő ezek fogalmazásakor sem tagadhatta meg magát. Ugyanez mondható el későbbi, országgyűlési jegyzői munkásságáról is.