Erdmann Gyula: Honismereti füzet 3. - Körösök vidéke 3. (Gyula, 1990)

Honismereti, helytörténeti írások - A paraszti élet emlékei Pusztaföldvár községben

Az ebédelés színhelye kisebb gazdaságok esetében a dülőút széle, árokpart, bokor illetve fa hűvöse volt. Gyakori volt az az eset, amikor ebédidőben a mezőn elszórtan található ásott közkutak környékét keresték fel, mivel itt adva volt a kézmosás lehetősége, a dolgozó munkás és az igavonó állat számára nélkülözhetetlen friss ivóvíz és itt rendszerint megélt néhány akác, vagy eperfa, aminek árnyékában ebéd után egy félóra pihenésre is kedvezőbbek voltak a környezeti feltételek, mint a tűző napon. A mezei ebédelésnek egészen jól körülírható szokásformái voltak. A gazdasszony az étellel együtt egy-egy tányért és kanalat vitt ki személyenként. Kés nem kellett, mert a mezei munkásnál mindig zsebben volt az összecsukható "bicska" (fém-, csont-, vagy fanyelű zsebkés). A legszerényebb "egytál-ételes" ebédektől eltekintve, általában a kétfogásos ebéd volt a jellemző. Ezt minden esetben ugyanabból a tányérból fogyasztották el, körbeülve az ételszállító kosarat, amelyből a háziasszony kinek-kinek szétosztotta a néki jutó "porciót". Adatközlőink véleménye teljesen megegyezik abban, hogy a mezei munkások tápláléka választék dolgában igen nagy egyhangúságot mutatott. Krumpli, bab, főtt és sült tészták, aránylag kevés hús, nagyritkán gyümölcsleves vagy zöldfőzelék. Sült tészta rendszerint szombaton volt, amikor a szokásos kenyérsütés után, szinte elmaradhatatlan volt a túróslepény, lekváros és mákos kalács, szegényebb családoknál a vékonypite, vagy a "málé". 5./ A mezőn, réten dolgozók öltözete. A mezőn dolgozó parasztemberek öltözetében, lábbelijük, ruhadarabjaik választékában úgyszólván semminemű különbözőség nem volt megfigyelhető. A végzett munka sajátossága szerint legfeljebb két dolgot említhetnénk meg. Csépléskor a "töreklyukban" dolgozó leányok, asszonyok arcukra rendszerint valami ritkább szövésű, fehér kendőt kötöttek, ami az ott uralkodó iszonyatosan poros, szennyezett levegő miatt elengedhetetlenül szükséges védő felszerelésnek volt tekinthető. Ugyancsak a cséplésnél volt használatos a zsákos ember vállára terített bőr, vagy posztó darab, amelyre azért volt szükség, mert a durva szövésű zsákok néhány órai munka után szétfoszlatták az ing vállát. Ha nem volt kéznél egy ilyen, nyakbaakasztós vállvédő, bi-