Erdmann Gyula: Honismereti füzet 2. - Körösök vidéke 2. (Gyula, 1989)

AZ EURÓPAISÁG, HONISMERET ÉS REFORMGONDGLKODÁS TÖRTÉNETÉHEZ

NEMZETI ÖNSZEMLÉLETÜNK XVII. SZÁZADI IRODALMI VÁLTOZATAI "Mi rollunk penig, im le nem szakadhatnak a sok fekete posztók és kormos vásznak." Medgyesi Pál, 1659. "Imé mindazonáltal jelen vagyunc mi,...mint számkivetettec...el bujdosott, egy néhány Magyaroc, kik maradtunk csak bura feketitett gyászra." Diószegi Sámuel, 1673. Nemzettudatunk kialakulását a korábbi kutatások egyértelműen és kizárólagosan a XVIII. századra helyezték, mivel a nacionalizmust a polgárosodás ideológiai termékének tekintették s így szociológiailag a polgárság szélesebb körű megjelenéséhez kötötték. E véleményt ma már a szűkebb értelemben vett történeti szakirodalom is módosította és sokkal nagyobb figyelmet fordít a XVI-XVII. sz. olyan jelenségeire, amelyek a nemzettudat bonyolult kialakulásához vezettek, annak előzményét képezték. A nemzetközi tudományosság eredményei is arra intenek bennünket, hogy a nemzettudat vizsgálatát jóval tágabb időhatárok közé kell helyezni (előre hozni a reformáció évszázadába), de arra is figyelmeztetnek, hogy a nemzettudat csak kifejlett állapotában szekularizált ideológia, azonban kikerülhetetlen előzményei, változatai vannak a vallásos világnézetben. Éppen ezért rendkívül fontos fölkutatni a vallásos ideológiában azokat a jellemzőket, amelyek genetikusan vezetnek majd a szekularizált változat felé; a szekularizált nemzettudat lényeges jellemzői sem érthetőek religiózus előzményeik nélkül. Példázza ezt az angoloknál a puritanizmus vizsgálata, de a német kutatás is meggyőzött arról, hogy náluk a nemzettudat fejlődése milyen protestáns elemeket hordoz s hogy a pietizmusnak lényeges szerepe van a német hazafias politikai költészet kialakulásában.^ Hazai kutatásunk újabban e kívánt irányokba halad, figyelmet fordít a XVI-XVII. sz. vallásos ideológiai jelenségeire, kibővíti a számba vehető forrástípusokat is. így kapnak mind fontosabb szerepet a kor irodalmának alkotásai, egyáltalán a nyomtatott és kéziratos írásbeliség kevéssé vizsgált művei. Amit korábban az egyháztörténet, vallástörténet, homiletika hatáskörébe utaltak, legfeljebb az irodalom peremvidékén tartották számon, - mint például prédikációirodalmunk - arról mostanában derül ki, elsőrangú forrásaink közé tartozik. A XVII. sz. prédikációirodalmának ismerete nélkül alaptalan minden megállapítás, ami az ekkori nemzettudatra vonatkozik. E műfaj a korszak prózai műveinek szintéziseként működik, föllelhetók benne a szuverén széppróza jellemzői éppúgy, mint a teológiai, törté-