Erdmann Gyula: Honismereti füzet 2. - Körösök vidéke 2. (Gyula, 1989)

ÉVFORDULÓS MEGEMLÉKEZÉSEK

ta volna magát a hazai, s egyáltalán az aktuálpolitikai, közegtől művében, sorsát Madách sem kerülhette el: megindult a hajsza "politikai nézeteinek" és "ideológiai elkötelezettségének" felderítésére. Jó ideig "vallásosságát" és "köznemesi osztályhelyzetét" (illetve ennek "korlátait") mindkét oldalon hallgatólagosan elfogadták mint "magyarázó tényezőket", itt jóváhagyólag, ott fejcsóválva. (E patologikus fürkészésnek vélhetőleg Madách sebezhető irodalomtörténeti pozíciója is oka; hírneve egy alkotáson nyugszik, s ezért távolról sem oly kikezdhetetlen, mint Aranyé, akit nem mertek ily megalázó és irreleváns vallatásnak alávetni.) Még évtizedünkben is magasba csak az inkvizitori düh: András László - Madách "káderlapjának" láttán - álmélkodva kérdezi: Hogy írhatott egy hatezerholdas, katolikus, falusi földesúr remekművet Sztregován? Ennek csak egy oka lehetett - fejti ki halálos komolysággal: a drámaíró nem volt vallásos, és igenis, túl tudott lépni osztálykorlátain. Mindez akár még igaz is lehet, csak éppen ahelyett, hogy közelebb vinne a mű bensőségesebb megértéséhez, eltávolít tőle, hallgatólagosan azt tételezve, hogy az ateizmus magasabb esztétikai minőség forrása. Holott a tehetség, meghatározásánál fogva, a születés, neveltetés és világnézet minden korlátjának meghaladásában áll: a vallásos költő túl tud lépni istenhitén, az ateista ateizmusán, a nemes esetleges osztálygőgjén, a közember ellentétes elfogultságain, és mind hétköznapi létének kicsinyes előítéletein. Talán fölösleges hosszan bizonygatni, hogy tragédiaírás közben eleve a valóság más arcát szemléljük, másként és mást tudunk a világról, mint, mondjuk, misehallgatás vagy határszemle alatt. "Nem volt filozófiai kultúrája" - legyint fölényesen Lukács. Akárcsak a nála jóval kevésbé olvasott Shakespeare-nek, akit nem szokás ezért korholni - vethetnénk ellene némi malíciával. Elhangzanak konkrétabb, s ezért érdekesebb vádaskodások is költőnk állítólagos konzervativizmusával kapcsolatban. A kortárs - és Madách által szerfelett tisztelt - Erdélyi János a falanszter-jelenet olvastán felhördül: "Tűrhető-e, hogy a költő, a nagy igazságok látnoka, az eszmék prófétája ultramontánokkal stb. egy oldalon vegyen álláspontot a jövendő kor fejleményei ellen?" Tekintsünk el most attól az apróságtól, hogy az esztéta adottnak tekint valamit, amit előbb bizonyítania kellene (ti. a költők kötelező prófétaságát); összpontosítsuk figyelmünket a vád második, lényegi pontjára, és mit látunk? Semmilyen ádáz reakciós pártszenvedély sem lobog költőnkben; ellenkezőleg, a londoni színben megírt, pazarló