Erdmann Gyula: Honismereti füzet 2. - Körösök vidéke 2. (Gyula, 1989)

ÉVFORDULÓS MEGEMLÉKEZÉSEK

"bőség társadalmának" higgadt extrapolálását látjuk egy szűkösebb világba, a kimerült erőforrások következményeivel bajlódó, a hétköznapi megélhetés kényszerétől hajtott közösségbe, ahol természetszerűleg válik feleslegessé, sőt károssá a szellem fényűzése s a lélek szenvedélye. Gyanítható, hogy a progresszió bajnokainak sűrűsödő sebzett fölhorkanásai mögött inkább saját, be nem vallott, feszengő rosszérzetük munkál, hogy Madáchinak - noha egyetlen konkrét utópiát sem másolt le netán mégis igaza lehet, lesz minden egalitariánus "tudományos utópia" lényegét illetően, mert ezek csakugyan gyámkodó diktatúrába s az élet egyetemes unalmába torkollanak. Sántít a tömegellenesség gyakorta hangoztatott vádja is. A tömeg és az emberiség - elleni brutális, gyűlölködő kirohanásokat, illetve a hideg, cinikus megvetés szavait mindig Lucifer ajkairól halljuk, azaz az erkölcstől és érzelemtől elidegenedett intellektus megtestesítőjétől, akit enyhén szólva képtelenség alkotójával azonosítani. Ádám még szomorú kifakadásaiban is mértéktartóan emberi marad, mentséget talál üldözői számára. /"E gyáva népet meg nem átkozom,/Az nem hibás, annak természete,/Hogy a nyomor szolgává bélyegezze" stb./ Figyelemreméltó, hogy a perbe fogott jelenetekben Miltiades, illetve Danton zokszó nélkül vetik alá magukat a mégoly vérlázítóan igazságtalan népítéletnek is! A jog ismeri az ártatlanság vélelmét, a kritika és az irodalomtörténet - Madách esetében - alig. Innen a szuverén önkényeség, mely még a címen is figyelmetlenül siklik át. Higgyünk a költőnek: tragédiát olvasunk - nem hegeliánus traktátust, reakciós politikai pamfletet, történetfilozófiai eszmefuttatást, a XIX. századi természettudomány determinizmusáról szóló esszét s nem is keresztény apologetikát; ez a tragédia valóban az emberé - s nem, mondjuk, Luciferé! E józan bizalom az írói szándék és címadás tisztességében seregnyi üdvös következményhez vezet, és segít megszabadulni az álkérdések ballasztjaitól, melyek a művet a mindenkori politikai-ideológiai torzsalkodások terméketlen közegébe rántották le. 1. Nem fogjuk többé számonkérni a költőtől lezárt filozófiai konstrukciók képviseletét, még kevésbé újak felállítását, hiszen ezek eleve kívül esnek az irodalom illetékességi körén. 2. Nem tekintjük több puszta szócsöveknek a mű szereplőit, elismerjük jogukat - és lehetőségüket - a szerzőtől független létezésre. Tudjuk, az irodalmi alakok - mint Ádám az Úr ellen - életrekelésük után álta-