Erdmann Gyula: Honismereti füzet 1. - Körösök vidéke 1. (Gyula, 1988)

200 éves lexikoncikk Békés megyéről az 1780-as évekből

katolikus tanító, Petik Ambrus megyeföldrajza) kéziratban maradtak. A század első felének kimagasló tudós egyénisége, Bél Mátyás nagyszabású országleírásából sem jelent meg a Békés vármegyét bemutató rész. A nyomtatásban olvasható latin és német nyelvű munkák pedig csak rövid összefoglalások, kompendiumok voltak, amelyek Békés vármegyét ismertető' néhány lapjukon nem egy téves, elavult állítást ismételtek. Korabinszky érdeme éppen az, hogy nem ezekből merített, hanem egy egészen más forrásbázisra támaszkodva közölt új információkat. A később kiadott lexikonok közül megemlítjük a Vályi Andrásét (Magyar Országnak leírása. Buda, 1796—1799), amely Korabinszky munkáját fejlesztette tovább. Vályi már 95 lakott helyről tudott a megyében. Négy mezővárosról és 16 községről közölt összevethető, bár elég szűkszavú statisztikai adatokat (a népesség számát viszont nem adta meg). Nála Békés vármegye címszó is található, ebben Bél Mátyás megyeleírásának kéziratából kivonatolt ismereteket közöl, tehát 1725—35-ből származókat, ráadásul pontatlanul, elírásokkal. (Pl. a Bél által idézett mondás: „Aki egyszer szánt, egy kenyeret eszik, aki kétszer, kettőt, aki háromszor, hármat" — természetesen nem Békés vármegyében járta, ahol még Tessedik idejében is, sokhelyütt a következő évtizedekben is, az egyszeri szántás volt szokásban.) E bevezető megjegyzések után közöljük Korabinszky lexikoncikkének magyar fordítását: Szarvas Nagy szlovák mezőváros Békés vármegyében, a Körös bal partján, ahol a folyón komp visz át. Nagyváradtól 8 mérföld távolságra fekszik nyugati-délnyugati irányban, Szolnoktól 7 mérföldnyire délkeletre és Szegedtől majdnem ugyanilyen távolságra északkeletre. Már a XVI. században tekintélyes város és vár volt, amely több ostromot — így 1595-ben és 1685-ben — állt ki. Ezután hamarosan felégették és egészen lerombolták a várost és a várat egyaránt, s ebben az állapotban hevert teljes 37 esztendeig. Mint több más helység azon a vidéken, ez is Harucker [így!] báró bölcs intézkedései nyomán emelkedett föl ismét. E jóindulatú uraság már 1715-ben megtette az első lépéseket annak érdekében, hogy az oly sok éve majdhogynem pusztán és üresen álló birtokokat, nem akármilyen körültekintéssel és nagylelkűséggel benépesítve, újra gyarapodásnak indítsa. Ennélfogva jöttek ide országlakosok — úgymint németek, szlovákok, rácok és oláhok —, valamint idegenek a sváb, frank és rajnai területekről, akik szíves fogadtatásra találtak, és oly szerencsésen osztották szét őket, hogy ittlétüket minden tekintetben kellemesnek és fontosnak láthatták. Ami a vallásgyakorlatot illeti, teljes szabadságot kaptak, az okból, hogy a kötődéseknek és a kárt hozó processzusoknak elejét vegyék, minden egyes náció-