Héjja Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája és prozopográfiája 1715–1848 - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 11 (Gyula, 2009)
A magyar archontológiai és prozopográfiai kutatás múltja és jelenlegi állása, különös tekintettel a vármegyékre. Historiográfiai áttekintés - Békés megye archontológiája
Iád63 50%-a a Felvidékről és a közeli Nógrád, valamint Heves és Külső-Szolnok vármegyéből származott. A tisztviselők 20-20%-a a Békéssel közvetlenül szomszédos megyékből, illetve a Dunántúlról érkezett. A Placsintárok szamosújvári örmény családból vették eredetüket (5%), a Vidovichok pedig Békés megyei hivatalviselési idejük alatt kaptak nemeslevelet, amit Békésben hirdettek meg először - ezért Bihar megyei származásuktól függetlenül, az eredeti szelekciós szempont alapján - helybeli, honos nemeseknek minősültek (5%).64 Amíg a XVIII. század első felében a tisztikar sorai nem voltak szorosra zárva - akár a szolgaszemélyzetből is kerülhettek ki tisztviselők (amit Kulcsár Pál és Szenessy András példája is igazol65) -, addig a század második felétől elképzelhetetlen volt a két kategória közötti átjárhatóság. A szegődményesek közé sorolt felsőfokú végzettségű szaktisztviselők fiai is nagyobb eséllyel inkább csoporton belül maradtak, igaz, gyermekeik elől a tisztikari karrier sem volt elzárva.66 A csendbiztosi poszt elnyerésekor előnyt élveztek a katonaviselt, nyelveket beszélő, nemes, Békés megyében érdemeket szerzett családból származó, fiatal, megfelelő fizikai adottságokkal rendelkező (erős, jó testfelépítésű) jelöltek. Helytartótanácsi normatívák alapján hajdúi, huszári, tömlöctartói szolgálatra elsősorban invalidus katonákat fogadtak fel. A szolgaszemélyzet kiválasztásakor előnyös elbírálásra számíthatott a megbízható, kifogástalan erkölcsű, leinformálható - korábban uradalmi vagy tisztviselői magánszolgálatban álló, ajánlólevéllel rendelkező -, előírt fizikai paraméterekkel bíró, lehetőleg írástudó, római katolikus vallású jelentkező. A szolgaszemélyzet tagjainál tapasztalható a legnagyobb fluktuáció, egy adott poszton egy éven belül nem ritkán két ízben is személycsere történt, de arra is akadt példa, hogy háromszor, sőt négyszer volt változás. Nemcsak az uradalmi szolgálatból vezethetett az út a vármegyébe, az áramlás kétirányú volt, a megyében viselt poszt felmondásának oka is lehetett - az éppen kecsegtetőbb - uradalmi alkalmazás. Nagyobb fokú állandóság - a tisztikari tagok átlagos szolgálati idejének felső határához közelítő értékkel - a tömlöctartók csoportjánál mutatható ki. Az 1784-1848 között működött hét várnagy — egy ideiglenes megbízatásút nem számítva - átlagosan 9 évig állt alkalmazásban. A teljes időszak fele részét, 33 esztendőt két Szekendi családtag (apa és fia) hivatalviselése fedte le. Valamennyi tisztviselői kategóriát vizsgálva - a szolgaszemélyzetet is beleértve - az egy poszton eltöltött relatíve leghosszabb szolgálati idővel (47 év) Csunkó József raktári biztos rendelkezett, a legrövidebb ideig (1 nap) Kukla János hajdú működött. A rendi korszak utolsó vármegyei tisztikarát egzakt módon nehéz összevetni az 1849- ben és az 1860-ban életre hívott megyei apparátussal. Az 1848. évi álláshelyeket kiindulásnak véve, 1849-re, 1860-ra az egyes státusokat illetően jelentős változásokra került sor. 1848-ban nem létezett külön másodaljegyzői, alszámvevői és harmadik csendbiztosi poszt, ezeket - mint új álláshelyeket - 1849-ben töltötték be először. A fizetéses írnokok száma kettővel, a szolgaszemélyzeté összesen 26-tal (8 persecutor, 3 tiszti hajdú, 12 tömlöchajdú, 63 A származási hely alapján vizsgált húsz család a következő: Almássy, Beliczey, Bogyó, Csík, Csupor, Farkas, szentgyörgyi Horváth, Kis, Lehoczky, Lengyel, Névery, Omaszta, Paulovitz, Placsintár, Stummer (Terényi), Szombathelyi, Thorma, Tomcsányi, Vidovich, Virágos. 64 Ifj. Karassiay István 1835-ben tiszteletbeli aljegyzőként kezdte vármegyei működését, s táblabíró édesapjával együtt ugyanebben az évben jutott csak nemességhez. A nemesi cím igazolása, sőt az elnyerésére való törekvés a szegődményesek számára szintén tekintélynövelő tényezőnek bizonyult. Csanádi Pál raktári biztos 1795-ben és 1817-ben kívánt armalishoz jutni, sikertelenül. A vármegyei szolgálat megkezdése utáni nemesedés a XVIII. századi Veszprém megyében is ritka kivételnek számított. Hudi, 1993. 139-140. p. 65 A szentandrási nemes, Kulcsár Pál 1740-1741-ben a vármegyei katonák őrmestere volt, 1742-1748 között ellenben már esküdtként tevékenykedett. Szenesy Andrást 1725-ben és 1728-ban Békés vármegyei táblabírónak választották meg, s utóbb, 1733-tól a katonaság elöljárója lett. 66 Berkes János, Beyschlag János, Patzek István seborvosok fiai orvosi, Képessy György chirurgus fia mérnöki tanulmányokat folytatott. Bodoky Mihályt mérnöki végzettségű fia, Károly követte a vármegyei geometrai poszton, s unokája, Kálmán szintén mérnöknek tanult. Tormássy Lajos főorvos fia, János jogi pályára lépett, s mint Békés megyei főjegyző futott be karriert. 26
