Héjja Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája és prozopográfiája 1715–1848 - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 11 (Gyula, 2009)
A magyar archontológiai és prozopográfiai kutatás múltja és jelenlegi állása, különös tekintettel a vármegyékre. Historiográfiai áttekintés - Békés megye archontológiája
A másodalispánok (7 fő) átlagos hivatalviselése lényegesen rövidebb ideig (3,85 év) tartott, a poszt betöltői átlagosan 35 éves korukban kezdték meg a szolgálatot, és kivétel nélkül (100%) római katolikusok voltak. Közülük a hivatalviselés ideje alatt senki sem hunyt el. A 23 vármegyei jegyző (1761-től főjegyző) átlagosan 34 évesen kapott főispáni kinevezést posztjára, amit középarányosán 5,13 évig viselt. 39% karrierje a későbbiekben alispáni posztokon folytatódott, 1 személy (4%) a hivatalviselés során halt meg. A beazonosítható felekezetű főjegyzők (61%) közül 79% római katolikus, 21% református volt.60 A főjegyzői posztra lépett elő - átlagosan 5,28 évi aljegyzői szolgálat után - az aljegyzők (16 fő) 50%-a. Az ismert életkorú személyeket a főispán átlagosan 26 évesen nevezte ki aljegyzővé. Egy férfi (6%), Friebeisz József valamivel több, mint három évi hivatalviselés után aljegyzőként hunyt el. Az aljegyzők között a kiindulási, 123 családból álló minta vallási megoszlását közel kétszeresen maghaladó számú református fordult elő (a 12 ismert felekezetű 33%-a), a római katolikusok aránya 59, az evangélikusoké - elsőként - 8%-ot ért el. Az eltérés még jelentékenyebb (római katolikus 12%, evangélikus 25%, református 63%) a 8 főt számláló másodaljegyzők és levéltárnokok csoportjában (a katolikusok aránya egyetlen más esetben sem zuhant a 123 család alkotta minta átlaga alá). Ez a tisztviselői kör az első aljegyzőknél és az esküdteknél is fiatalabban, átlagosan 25 évesen kezdte pályáját, az átlagos hivatali idő 6,50 évig tartott. Számvevővé történt megválasztásáig a vármegye első levéltárnoka, Kazay Mihály viselte a leghosszabb ideig (21 év) az archívum gondját. Az 1715-1748 között munkába állt 9 szolgabíró gyakran cserélődött, átlagosan mindössze 3,66 évig szolgáltak. A megye két járásra osztása után (1748-1848) működött 19 főszolgabíró esetében a hivatali kontinuitás lényegesen megnőtt, az átlagos szolgálati idő közel háromszorosára (10,26 év) emelkedett. A két járás élén álló személyzetet külön-kü- lön vizsgálva, a békési processus nagyobb személyi állandóságot mutat 14,28 év átlagos szolgálati idővel. A csabai járásban a fluktuáció jóval nagyobb, a hivatalviselés itt átlagosan mindössze 7,91 év. A (fő)szolgabírói poszt ismert életkorú várományosai átlagosan 40 évesen léptek munkába, jelentős katolikus felül-reprezentáció (95%) jellemezte soraikat, a reformátusok aránya 5% volt. Közülük öten (18%) pályájuk csúcsán alispáni méltóságra emelkedtek. Az alszolgabírák vallási hovatartozás szempontjából kiegyenlített, a 123 család alkotta minta megoszlásához idomuló csoportját (70% római katolikus, 20% református, 10% evangélikus) 27 fő alkotta. A főjegyzőkhöz hasonlóan átlagosan 34 évesen foglalták el - középarányosán 5,25 évig viselt - posztjukat. 8 alszolgabíró (30%) számára ez a poszt jelentette a vármegyei karrier végállomását, 15 személy (55%) az alszolgabíróságból közvetlenül főszolgabíróvá lépett elő. A tisztikar legnépesebb csoportját alkotó esküdtek (63 személy) közül az ismert születési idejűek átlagosan 28 évesen vállaltak szolgálatot, a beazonosítható felekezetűek (70%) átlagon felüli része római katolikus (84%) volt, a reformátusok aránya 7, az evangélikusoké 9%-ot ért el. Minél hosszabbra nyúlt az esküdtségben eltöltött idő, annál kevesebb esély maradt a vármegyei hierarchiában való fokozatos előrejutásra. Thomka Pál 21 évi szolgálat után esküdtként halt meg, Placsintár György 22, Bogyó József pedig összesen 32 évig viselte ezt a posztot (közülük egyedül Placsintár pályája ívelt felfelé, aki esküdtből - szokatlan módon - közvetlenül fizetéses táblabíróvá lépett elő). A gimnáziumi, jogakadémiai tanulmányok elvégzése, az ügyvédi diploma megszerzése után az esküdti (és hasonlóan az aljegyzői) állásba kerülés lényegében a biztos vármegyei karrier lehetőségére adott garanciát. Míg a hierarchia legalsó fokán álló - a XIX. század első harmadától különösen nagy számban kinevezett - gyakornokok, diurnisták, kancellisták, valamint tiszteletbeli aljegyzők, alügyészek és esküdtek foglalkoztatása korántsem szavatolta a tartós vármegyei alkalmazást (közülük a legtöbben uradalmi és községi szolgálatba szegődtek), addig a rendes 60 A reformkori Sopron vármegye alispánjai is leggyakrabban a korábbi főjegyzőkből kerültek ki. Dominkovits, 1999. 98. p. 24
