Dóka Klára: A Körös- és Berettyó-völgy gazdálkodása az ármentesítés előtt és után - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 10. (Gyula, 2006)
II. A Körös és Berettyó vidéke a 18. század első felében - 4. A derecskéi uradalom viszonyai az Eszterházy család birtokba iktatását követően
kereszt e vidéken 17-18 kévéből állt. A tavaszi vetést nem kötötték kévékbe, hanem rendre vágták, és boglyákba, csomókba (cumulus) gyűjtötték. A termelt növények között fontos volt a tavaszi búza, amelyet a tavaszi árvíz levonulása után vetettek. Igénytelensége miatt termeltek kétszerest is, és az említett talaj-előkészítési problémák miatt jelentős volt a kukorica is. Termeltek még árpát, zabot, kölest, és szinte minden faluban volt szőlő a ház körüli kertekben, ahol lencse, borsó, kender, len is előfordult. 1713-ban Félegyházán megjelent a dohány, 1731-ben pedig már a községek fele foglalkozott dohánytermeléssel, ami Kornádi, Nagyszalonta, Zsadány esetében jelentős volt. 69 Az 1726/1728-as összeírások megjegyzései ezúttal is sok érdekes adatot szolgáltatnak az egyes települések gazdálkodásáról. 1726-ban Derecskén, a birtokközpontban már 250 ház volt, a szántóföldből megfelelő mennyiség állt rendelkezésre, sőt az uradalmi tiszt szerint alkalmas lett volna allódium kialakítására is. Elegendő volt a rét és a részben száraz, részben nyirkos legelő is. Derecskének nem volt folyóvize. A Kék-Kálló elmocsarasodott ágát „tó"-nak nevezték. Esős időben malmot hajtott, de ha kiszáradt, semmi haszon nem volt belőle. A Kék-Kállóhoz hasonlóan ki szokott száradni a Salsa nevű sós mocsár, amelynek fenekéről ilyenkor sziksót lehetett gyűjteni. A mocsárban jó halászóhelyek voltak, és alkalmanként találtak gyöngyöt rejtő kagylókat is. A birtok legnagyobb falujához, a 300 házból álló Berettyóújfaluhoz három puszta tartozott: Kozma, Herpály és Kórod, amelyek zálogban voltak. A legnagyobb, Herpály, tulajdonképpen irtás, melyért tetemes pénzösszeget fizettek, de a termények után nem tartoztak semmivel. A Sárrét melletti Nagybajom faluban '80 ház volt, a lakosság művelte a falu határát, de emellett még két pusztát bérelt: Kisrábét a váradi káptalantól, Ladányt az Almásy családtól. A bérleti díjon felül a termények után kilencedet adtak. Kaba, Sáránd és Oláhszentmiklos lakói nem vettek bérbe pusztákat. Sárándon és Oláhszentmiklóson csak 45-45 ház volt, a sovány, de elegendő szántó és rét eltartotta a lakosságot, amely a nádasból is jövedelemhez jutott. Kábán már kisebb allódium is volt. Félegyháza lakói Kerekegyháza, Kozmafalva, Gyapoly pusztákat bérelték. Utóbbin folyt keresztül a Berettyó, amely a község malmát hajtotta. A 90 házból álló Gáborján már a Berettyó mellé települt, határát a folyó kettészelte. A belterület felőli részen a jobbágyok számára telkeket alakítottak ki, de a zsellérek ezekből nem részesültek. A Berettyón túli határrészt nem művelték rendszeresen, ezért bozótos, elvadult volt. Az uradalmi tiszt szerint alkalmas lett volna allódium kialakítására, amit az újonnan betelepült nincstelenek művelnének. A két új település - Feketebátor és Mezősas - mint jeleztük, az 1720-as évek elején még lakatlan volt. Feketebátor a Fekete-Körös és a Gyepes közti területen feküdt, termékeny szántókkal és erdőkkel borított határban. A mezősasi határ már szegényebb volt, ezért a lakók a betelepedés óta Körmösd pusztát 69 Szendrey, 1968. 148-150. p.
