Dóka Klára: A Körös- és Berettyó-völgy gazdálkodása az ármentesítés előtt és után - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 10. (Gyula, 2006)
I. Bevezetés - 3. A vízszabályozás rövid története
a vármegyék, mind a földesurak alkalmaztak a vízszabályozásoknál fizetett napszámosokat is, de a döntő a jobbágyok erejének felhasználása volt. Elsősorban a birtokosok számára volt meggondolandó, érdemes-e belefogni a nagy költséggel járó, ugyanakkor a rossz piaci lehetőségek, a gyenge infrastruktúra miatt kevés haszonnal kecsegtető vízi munkálatokba, még akkor is, ha azok eredményeként a mezőgazdaságilag hasznosítható földterület megnövekszik. Részben ilyen gazdasági, részben műszaki kérdések miatt gyakran támadt vita az érdekeltek között, és ilyenkor a 18. század végéig a Helytartótanács vagy az általa kiküldött „királyi arbiter" döntött. A központi műszaki hivatal megszervezése után (1788) 12 rendszeresítették a királyi biztosok intézményét. E biztosok rendszerint tekintélyes, de nem ártérbirtokos földesurak voltak, akik hivataluknál fogva közvetlen kapcsolatban álltak a Helytartótanáccsal, annak műszaki szerveivel, a vármegyék vezetőségével, és tekintélyüknél fogva érvényesíteni tudták befolyásukat az érdekelt földesuraknál is. A polgári forradalom után, mint ismeretes, megszűnt a jobbágyság, a feudális birtokstruktúrát egyéni tulajdonon alapuló viszonyok váltották fel. Az általános gazdasági fejlődés, a lakosság számának növekedése, a piac kibővülése érdekeltté tette a birtokosokat a termőföldek mind jobb kihasználásában, a földművelésen alapuló, belterjes gazdálkodás megszervezésében. Ennek egyik feltétele a nagybirtokon a robot elvesztése után a munkaerő és a gazdasági eszközök biztosítása, másik kétségtelenül a természeti környezet átalakítása volt, hogy a termelés biztonsága garantálva legyen. Utóbbi kérdés a falvak, mezővárosok lakói számára is fontos volt. Az anyagiak előteremtése céljából testületként (kényszertársulásként) működő vízszabályozó társulatokat hoztak létre, amelyek tagjai a birtokukhoz tartozó mentesített árterek nagysága szerint fizették a munkához szükséges költségeket. A gyakorlati lebonyolítás úgy történt, hogy a társulatok közvetítésével a bankoktól földjeikre táblázott hitelt vettek fel, amit évek hosszú során fizettek vissza. Az e keretben végzett munkák műszaki irányítása és ellenőrzése a korábbinál szorosabb volt. A társulatok rendszerint alkalmaztak saját mérnököket, ellenőrzésüket a neoabszolutizmus kori helyi műszaki hivatalok, 1867 után az illetékes minisztériumok 13 alá rendelt területi szakigazgatási szervek, a folyammérnöki hivatalok végezték. A Körös és Berettyó vízrendszer szabályozási munkái - mint a szakirodalomból ismert - a 18. század második felében indultak meg. 1772-ben Békés megyében készültek kisebb-nagyobb új folyóágyak, elsősorban a Sebes-Körösön, a Kis-Sárrét nyugati oldalán. 1794-ben Gassner Lőrinc elkészítette a NagySárrét térképét 14 , azonban több megyére kiterjedő mocsár lecsapolását illetően nem történt előrelépés. 1802-1818 között Vay Miklós Szabolcs megyei birto12 Vízi és Építészeti Főigazgatóság 13 Közmunka- és Közlekedésügyi, 1890-től Földművelésügyi Minisztérium 14 MOL S 12. Div. XIII. No. 244.
