Dóka Klára: A Körös és a Berettyó vízrendszer szabályozása a 18-19. században. Egy táj kialakulása - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 7. (Gyula, 1997)

11. Új igények és a hagyományos munkák folytatása (1861-1879)

sen szembekerült egymással. A vizsgálatok szerint azért volt árvíz az Élővíz-csatorna mellett, mert nemcsak a malomcsatorna vizét hozta, hanem levezette a környező területek belvizét is. Az aradiak azzal védekeztek, hogy az új ásás nélkül a malomcsatorna működtetése csak helyi ügy volt, ha bármi beavatkozásra van szükség, azt az Élővíz-csatorna Társulat oldja meg. Legfontosabb megoldásnak a felső, malomcsatornai torkolatnál zsilip építése látszott, amivel az Élővíz-csatornába jutó víz mennyiségét szabályozni lehetett. Ez magában nem felelt meg az aradiaknak, mivel itt volt a malomcsatorna egyetlen lefolyása, és ha árvízkor elzárták, náluk emelkedett a víz. Klasz Márton 1878-ban - többek között - azt javasolta, legyen a Csohos-ér nyílt csatorna, és a felesleges vizet a malomcsatornából a továbbiakban vezesse le.

17 így most már nem lehetett elvi akadálya a vízosztó zsilip felállításának, bár a munkálatok a sok huzavona miatt 1886-ig elhúzódtak.

18 Indokolt volt a két csatorna rendezésénél a belvizek megnyugtató levezetése is. Már 1877-ben megkezdték a Csohos-ér felett a csatornák ásását, melyek a Fehér-Körösbe vezettek. 1880-ban a Székudvar körüli vizeket csapolták le, több kisebb ásás mellett, a Bugyér medrén keresztül a malomcsatorna és a Fehér-Körös közt haladó csatorna segítségével. Szarvas városa igyekezett tanulni a gyulai példából és a száraz időjárásra hivatkozva kérte, ne készüljön el a 3,4 km hosszú, Szarvas és Szentandrás közti új átmetszés, mivel a város így élővíz és hajózható folyó nélkül maradna (XXVI. sz. térképmelléklet). 1864-ben kérték a helytartótanácsot az eddigi munkák felülvizsgálatára. 1864. szeptember 15-én helyszíni szemlére került sor Bodoky Károly, Weisz Adolf építési felügyelő (Bécs), a szolgabíró és a két érdekelt község képviselőinek részvételével, melynek nyomán Weisz Adolf, mint pártatlan szakértő készített véleményes jelentést. Ennek megállapításait felhasználva 1866. december 3-án a két település vezetősége az „országos népképviselethez" fordult. Arra hivatkoztak, hogy a kérdéses folyószakasz szabályozásáról már 1834-ben készült terv (ez volt Vargha János terve) melynek értelmében négy átvágástjavasoltak. A leghosszabb, kb. három km-es Szarvast és Szentandrást kötötte össze, és a településektől délre ásták ki (18. sz. átvágás). 1836-ban folyt itt a munka, majd 1842-1843-ban a 17. számút emelték ki Szentandrás alatt. Mint említettük, a két települést közvetlenül összekötő árkot, a 18/a. sz. átmetszést Bodoky tervezte, és a helytartósági osztály döntése alapján 1856-tól ki is ásták. A folyó így 5,6 km-rel távolabb folyt a várostól, sőt az új folyóág a mezőtúri határba, a szomszédos Szolnok (1861-től HevesKülső-Szolnok) megyébe került.