Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

IV. „Az ország papja”

fokozott integrációját szem előtt tartva - a templom és a régi épület tőszomszédságában építtessék fel. Ennek folytán érthető, hogy ő, a javaslattevő, nem léphetett vissza a jelentkező akadályok és nehézségek láttán. Nem kockáztathatta szavainak erkölcsi hitelét. A súlyos erkölcsi teherként rá nehezedő kihívásnak Székács példás következetességgel, férfiasan tett eleget. Elképzeléseit valóra is váltotta. A német és a „tót'' filiák önállósításával és megerősítésével hosszú időre megoldotta a fővárosi evangélikus gyülekezetek és egyházi intézmények (iskolák, szeretetházak, gyámintézet, egyesületek) területi elhelyezését. Lefektette működési szabályzataikat, megszabta tevékenységük körét és irányát, majd több ügybuzgó szakember aktív bevonásával és támogatásával a fiúk elemi iskoláját négy, a leányokét „hét osztályú példaszerű elemi iskolává" bővítette, az algimnáziumból pedig „14 tanerős főgimnáziumot" fejlesztett. Ezzel a pesti evangélikus iskolák történetében új fejezetet nyitott. A nemzettéválás politikai-közéleti küzdelmei közben több értékes eszme foglalkoztatta a magyar liberálisok vezérkarát. Ilyen volt pl. a nemzeti vallás két évszázados előzményekre támaszkodó ideája is, amit elsőként Samarjai János Magyar Harmónia című műve vetett fel 1628-ban. Ez a protestáns egyházak (mindenekelőtt a református és az evangélikus) unióját sürgette. Sajnos, komolyabb eredmény nélkül. A protestánsok vallásszabadságát biztosító 179l-es törvényekkel aztán új erőre kapott az eszme; megvalósítását azonban egyik fél sem érezte igazán időszerűnek. Mindkettő gyanakvással és fenntartással kezelte. Az evangélikus gyülekezetek szlovák ajkú lelkészei, tanárai és tanítói nemzetiségük feladásától féltek, a reformátusok pedig az egységes tiszántúli magyar anyanyelvi bázis - a magyarságtudat - fellazulásától tartva, viszolyogtak az uniótól, amikor a gondolat a pesti evangélikus és a budai református zsinat tárgyalásain 1791-ben felvetődött. Az 1817-21 között Németországban létrejött unió hatására újra éledni kezdett a már-már szunnyadó gondolat, amint ezt Pap István vámosi ref. lelkész tanulmánya: A vallási egyesülés ideája (1823) is erősíti. Olyan neves közéleti személyiségek szálltak érte harcba, mint Fáy András, Zay Károly és Kossuth Lajos s olyan vezető főúri családok, mint a Telekiek és a Rádayak. Hamarosan a reunió - a katolikusprotestáns egység - terve is felmerült, amint ezt a Guzmics Izidor-KazinczyKölcsey levelezés egy-egy darabja mutatja. Ez azonban sohasem öltött komoly méreteket; megrekedt az óhaj szintjén, nem vert figyelemre érdemes hullámokat. (A beolvadás - a visszatérés -, amiben Guzmics apát reménykedett, eleve kizárt megoldás volt.) A több száz éves katolikusprotestáns érdekellentétet és bizalmatlanságot aligha lehetett volna némi egymásnak tett kölcsönös dogmatikai-filozófiai engedményekkel áthi81