Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)
IV. „Az ország papja”
dalni és feloldani. Különösen nem a felvilágosodás hatására rohamosan fejlődő természettudományos gondolkodás látványos térhódítása idején, amikor mindegyik fél azzal volt elfoglalva, hogy először saját maga dogmáit, teológiai tételeit szembesítse a modern tudományos felfedezések és filozófiai irányzatok és elméletek igazságaival. Székács élénk érdeklődéssel kísérte a reformkor politikai erőfeszítéseit, és szívből örült minden apró pozitív előrelépésnek. Örömmel köszöntötte az 1840: VI. törvénycikket, amely a magyar nyelvnek államnyelvvé válását nagy lépéssel vitte előrébb. Ugyanakkor fellépett a türelmetlen és túlzó követelőkkel szemben is. Természetesen mindkét irányban. Azt a nézetet képviselte, hogy az erőszakos magyarosításnak nincs semmi értelme - a magyarnyelvűségnek egészséges asszimilációval, lassú folyamat eredményeként kell kiformálódnia. Az egyház is csak ezt az utat támogathatja, nem lévén sem iskola, sem magyar nyelvtanító intézet. Fontolva haladó, arany középutas gondolkodásával védelmébe vette az idegen ajkú papokat is; egyrészt arra hivatkozva, hogy „ a tiszta református gyülekezetek is latinul leveleznek", másrészt azzal érvelve, hogy a Habsburg-barát katolikusok „ a magyarságot kandallójukhoz melegedni még nem igen ültették". Kristálytiszta elméletének és logikus elképzeléseinek többször adott kifejezést saját egyházában is. Munyik András professzor eperjesi főiskolát ismertető, nyíltan magyarellenes cikke - amelyről előzőleg szóltunk már - csak egy példa volt a sok közül. A magyar nacionalizmussal egy időben jelentkező nemzetiségi (szlovák) nacionalizmus egyre ismétlődő támadásainak fókuszában egyértelműen a magyar nyelv államnyelvvé tételének a kérdése állt. A heves szócsatában a szószék is propagandaeszköz lett. Több lelkész használta fel nemzetiségi izgatás céljaira a katedrát, s az isteni szeretet és a társadalmi-nemzeti megbékélés hirdetése és szorgalmazása helyett a magyar nyelv és a magyarság elleni gyűlölködés magvát ültette el a hívek szívében. A Tatrin (slavica litteraria societas) társulat aknamunkájának szellemében még a cseh nyelvű egyházi szolgálat bevezetésének a gondolata is felmerült. Székács józan természetességgel reagált a nemzetiségi propaganda alattomos szlogenjére, és óvatosságra intette a többnyire Észak-Magyarországon tevékenykedő, uszító-gyűlölködő lelkészeket: „A tót népnek magyarul vagy csehül papolni bolondság és evangélium-ellenes". Ha valaki azzal érvel - a „biblia cseh nyelven van írva", az csak arra az eddig elmulasztott kötelességre figyelmeztet, hogy „ a szlovák hittudósoknak le kell fordítaniuk a bibliát tót nyelvre". A köznéptől nem lehet elvárni, hogy ezért megtanuljon csehül beszélni. 82
