Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

IV. „Az ország papja”

És ez a szándék vezette őt, Székácsot is a Ballagi Mórral közös, sajnos befejezetlenül maradt Új-Testamentum fordításában is. A nemzeti szellem istápolására létesített pesti magyar evangélikus egyháznak kezdetben alig volt több tagja 100-nál. Hogy ez a lélekszámra kicsiny eklézsia rövid időn belül mégis erős vár, igazi szellemi központ lett, abban a jó gyakorlati érzékű és nem mindennapi szervezői adottságú Székácsnak elévülhetetlen érdemei voltak. Őt, az örökké agilis, tétlenségre képtelen fiatal lelkipásztort ugyanis nem elégítette ki a kis egyházközségek szokványosán kényelmes szolgálata. Életrajzírói ennek igazolására általában a statisztikát hívták és hívják segítségül, s kétségbevonhatatlanul bizonyítják, hogy az alatt a négy évtized alatt, amíg Székács a pesti gyülekezetben tevékenykedett, több mint a hússzorosára nőtt az egyházi szolgálatok száma. Vagyis amíg 1838-ban mindössze 9 keresztelést, 2 esketést és 4 temetést végzett (konfirmandusa nem volt), addig 1873-ban a lélekszámát tekintve 3000 fölé nőtt egyházközségben már 183 keresztélésre, 42 esketésre, 137 temetésre és 45 konfirmandus oktatására került sor. Ezeket a mélyen elgondolkodtató eredményeket aligha lehet kizárólagosan az ország székvárosává, gazdasági-kulturális középpontjává emelkedett Pest-Buda gyors fejlődésének betudni. Végtelen sokat jelentett benne Székács következetes és céltudatos egyházépítő belmissziós tevékenysége is. Az a fáradtságot nem ismerő lendület, az a lelkes, lankadatlan tenniakarás és javító szándék, azok a társadalmi rangra, vagyoni helyzetre, nemre és korra nem tekintő nyíltan őszinte családlátogatások, amelyeken közvetlen emberi kapcsolatba kerülvén az egyháztagokkal, felerősítette bennük nemcsak a szeretet himnuszának finom dallamát, hanem az összetartozás tudatát is a bibliai ige, a „maradjatok meg szeretetemben" szellemében. Egyházkormányzásának minden eshetőséggel számoló higgadt kiegyensúlyozottsága és feddhetetlen erkölcsi tisztasága, ügyintézésének talpraesett józansága és közvetlen természetessége, irodalmi munkásságának áradó humanizmusa és a kor reformtörekvéseihez bölcs mérséklettel tapadó hite és magabiztossága, sugárzó liberalizmusa folytán egyházi és világi tekintélye rohamosan nőtt. 1838-ban csaknem egyszerre lett szuperintendensi főjegyző és a 2 évvel korábban alakult Kisfaludy-Társaság tagja; híressé vált „ árvizi beszédével'' pedig a hozzáértők egycsapásra mint az egyházi szónoklat szépreményű reprezentánsát tartották számon. Látogatásai közben sok értékes és hasznos tapasztalat birtokába jutott. Őszinteségéért cserébe őszinteséget kapott. Minthogy pedig saját szemével győződött meg az igazságról - többnyire nehéz életkö rülmények70