Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

III. Nikolics Péter házi nevelője

dás arra érdem nélkül, az üres hangú tirádák való erény nélkül, ...végre az idétlen politizálás belátás és tapasztalás nélkül! ...Én illyen társaságok pártolója sohasem leszek, s délibáb mezejökön nemcsak érdemeket sze­rezni nem akarok, hanem hivatalomnál fogva azokat akadályoztatni ha­zafi kötelességemnek tartandom". Csak az a kérdés: ha Vandrák, a tevőle­ges hazaszeretet lényegét és értékét világosan felismerő kiváló nevelő, akit Arany János verssel köszöntött 25 éves tanári jubileumán, története­sen ennyi negatívumot észlelt a Társaság munkájában, miért futamodott meg a nem mindennapi emberpróbáló pedagógusi feladattól, és miért biztosított szabad utat a másik két ellenlábas egyesületnek, illetve végül miért vállalta mégis - a sajtóháború után - a tanárelnökséget. Csak azzal magyarázható ez, hogy mint a főiskolai kuratórium leköte­lezettje és rendelkezéseinek végrehajtója, ki annak ösztöndíjasaként ép­pen akkor érkezett haza külföldről és foglalta el Greguss megárvult katedráját, amikor Székács Nikolics Péterrel Eperjesre került, felmérve a fenntartó tanácsban uralkodó erőviszonyokat, nem vállalta a nyílt szem­beszegülést régi jótevőivel: a többségében magyarellenes testülettel. Vé­gül is a nemrég még lelkesen tevékenykedő Társaság lendülete a reá nehezedő súlyos teher alatt megtört, s a kezdeményezést a többségben lévő szlovák csoport vette át. Az evangélikus líceum meg - akár a város­és megyeháza - szenvedélyes elvi viták, viharos nacionalista polémiák színtere lett. A Pesti Divatlap 1844-es évfolyamának utolsó számában Prücsök Jeremiás pl. már azt nehezményezte ironikus hangvételű közle­ményében, hogy a magyar nyelv „ még a főiskolán sem taníttatik; de hát minek is az?, hiszen ritka ember itt, ki tótul és németül ne tudna; a deák nyelvvel pedig a világbul is kimehet az ember! Igazságotok van, uraim! ­bár indulnátok már hamarább!". Beszámolója utolsó gondolataként meg mint „úgysem érdekest" maliciózusan dicsekedve azt tudatta a pesti folyóirat olvasóival, hogy „az itteni evang. templomban ezután már négyszer évenkint magyar istenigét is szabad hallgatni". A Protestáns Egyházi és Iskolai Lap egyik két hónappal korábbi számá­ban a szerkesztő Székács József kísérte higgadt, okos kritikával - „ sok oklevél", azaz hiteles írás alapjánMunyik András teológiai tanárnak, „a szlávok alázatos szolgájának" kellemetlen kommentárokra alkalmat adó felhívását. Munyik igazgató ugyanis 1844. július l-jén a következőképpen érvelve szólította fel a kollégium pártolására a szlávokat: 1. Az mindig a szlávoké volt. 2. A szlávok nagylelkűek. 3. Sok jót kapnak az iskolától, mely az ösztöndíjak odaítélésénél min­dig tekintettel volt a szlávokra, s az iskola elvégzése után is támogatta őket. 61

Next

/
Oldalképek
Tartalom