Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

III. Nikolics Péter házi nevelője

4. A szláv nyelv művelését mindig fő céljának tekintette, a tanárok kiválasztásával ügyelt a szlávságra; tót papokat és tanítókat nevel. Ezzel a kevés pedagógiai- és valóságérzékről tanúskodó, a német és magyar evangélikusokat megtagadó kihívó felhívással szemben nem maradhatott érzéketlen és néma a vallási uniót szorgalmazó folyóirat szerkesztősége. Az Eperjesen „ méltatlanul" megbántott Székács maga reflektált rá. Nem élezte tovább a helyzetet, bölcs tapintattal mindössze ennyit közölt: nem lett volna szabad az igazgatónak ezt a lépést tennie. „Ha lehet, kerüljük a nyelvcsatákat!" Sapienti sat. Ezek a valóság hiteles ábrázolását sok tekintetben megkönnyítő „ utórezgések" már függetlenek voltak Székács Józseftől. Mi egyrészt a reális helyzetelemzés érdekében, másrészt Székács egyéni sérelmén felülemelkedni tudó egészséges emberségének a megláttatása végett szóltunk róluk. A jogi vizsgák sikeres letétele és az avatási rítusok-eskütételek megtörténte után - a tanév végeztével - Székácsék elhagyták Eperjest, és Rudnára távoztak, ahonnan a méltán becsült „ házitanító" a Nikolics család kedvező ajánlata és marasztalása ellenére 1835 telén, eredeti tervéhez ragaszkodva, németországi tanulmányútra indult. 62