Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

III. Nikolics Péter házi nevelője

nak érez és elfogad; amelyik térben és időben egyaránt terjedni és sarjadni tud, amellyel úgy azonosul a nép gyermeke, hogy használat közben állandóan tisztítja és finomítja: hozzáadja a maga érzéseit, leráspolyozza bántó, kellemetlen dudorait, „ alakítja, mint a patak a kövecset", mindaddig míg generációk hosszú során át végül elnyeri kristálytiszta alakját, és mondanivalója is általános igazsággá lesz. Ez a hosszú, évtizedeken, esetleg évszázadokon át, a variánsok révén jól nyomon követhető aprólékos cizelláló munka nem egy esetben olyan tökéletes végtermékeket produkált, hogy többen is kételkedtek a dalok és hősregék népköltészeti voltában. Azt állították, bizonyítani persze nem tudták, hogy annyira „ magukon viselik egy művész, egy modern művész keze-nyomát", hogy elképzelhetetlen, miszerint azok a műveletlen, tanulatlan nép alkotásai lennének. Tagadhatatlan: e dalok és hősi énekek között is akadnak jócskán minőségileg gyengébbek és kif ogástalanabbak, de hát ez az egyenetlenség a műköltők esetében is fennáll. Legfeljebb azt igazolják, hogy valamilyen oknál fogva nem volt még kellő idő arra, hogy a nép ízlés- és látásmódja tökéletessé formálja őket. Konkretizálva a dolgot: nem az érzés bizonytalanságából, nem az adott történelmi események iránti kisebb társadalmi érdeklődésből, esetleg azok tudatos másodrendűvé degradálásából, nem is a fordítói kedv és műgond lanyhulásából és kifáradásából fakad például az, hogy Czerny György és Milos Obrenovics belgrádi török dáhik elleni győztes felkeléseit nem koszorúzzák olyan megejtően szép, művészileg kiforrott énekek, mint a régi történelem kiemelkedő históriai tényeit. Képiségük tagadhatatlanul színtelenebb és hétköznapibb, tárgyilagosabb és röghöz kötöttebb. Ott állanak a történelem és a költészet határán. Nem emelkedtek még fel egy magasabb jelzőrendszer síkjára. Nem telítődtek meg a népi hiedelemvilág sejtelmes-látomásos jelképeivel - röviden: a jelenségek még nem finomodtak jelenésekké. Talán ez is indokolja, vajon miért nem publikált belőlük ízelítőül Székács sem a Koszorúban, sem az Aurórában. A hazai nemzetiségek körében végzett népköltészeti kutatómunka már néhány évvel Székács rudnai és karlócai házinevelősködése előtt megkezdődött; a pesti evangélikus egyház fiatal „káplán"-ja: a bécsi udvar politikáját támogató Kollár János úttörő buzgalma révén, aki a magyarországi szlovákok világi dalainak (Písné svetské lidu slovenského v Uhrich) első kötetével 1823-ban, a másodikkal 1827-ben jelentkezett. A szlovák nyelvű lakosság körében lelkes fogadtatásra lelt mindkettő, hiszen már 1834-35-ben ugyancsak szlovákul - a Népi dalok (Narodnie Spiewanky) bővített kiadására is sor került. A több mint 2500 dalt összesítő munka azonban nagyon vegyes ízű és 41