Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

III. Nikolics Péter házi nevelője

re és javaslatára - a gyökereknek: a hun-magyar mondakörnek a tüzetes feltárását sürgette és tette kiemelt feladattá. Székácsot, ki a „ legválságosabb viszonyok közt is a különböző nemzetiségek iránti testvéri jóindulat" építője volt, valójában az „államegység" eszménye -a tolerancia elve - vezette, amikor a „ szerb-horvát népköltészet hiteles termékeinek" az átültetésére vállalkozott. Az a cél, hogy a kultúra, az irodalom eszközeivel és segítő támogatásával közelebb hozza egymáshoz a magyarokat és a délszlávokat. Megismertesse sajátos lelkületüket és gondolkodásmódjukat, és igyekezzék eltüntetni azt a merev válaszfalat, amely mint évszázados tilalomfa, mindenekelőtt a Habsburgház tudatos politikája: a divide et impera - elv gyakorlati alkalmazásának következményeként útját állta a két nép egymásra találásának és összefogásának, a békés egymás mellett élésnek. A Nikolics család boldog örömmel nézte a fiatal házitanító lelkes ügybuzgalmát. Szövetségest látott benne, aki ugyanúgy híve az államegységnek, akár ők, kik az ifjú Pétert magyar állami közigazgatási pályára szánták, méghozzá olyan korban, amikor „ a boldogtalan állambölcsesség" a hazánk földjén lakó nemzetiségeket „egymás elleni agyarkodásra szédítette" (Ballagi Mór). Ez a törekvés vezette őket akkor is, amikor kellő körültekintéssel reá esett a választásuk, s őt bízták meg fiuk nevelésével. Székács, a hősdalok csodálója - nem kétséges - hidat akart építeni a magyarok és a szerbek közé. Ugy vélte, a magyarországi délszlávok kulturális értékei az egységes hazát gazdagítják - annak tulajdonai - s mint ilyenek méltók arra, hogy minden magyar megismerje. Esze ágában sem volt, hogy magyarosítson. Vajda Péter nézeteivel azonosult, aki a Tudományos Gyűjtemény 1832-es évfolyamában közreadott tanulmányában, a Nemzetiségben, ezeket írta: „ Ember és ember közt nem tőn határfokot a természet; ki-ki kedves gyermeke ő neki, ha hozzá hív. Ezen igazságra csak a műveletlenség, az agy sötétsége vethet homályt, s őt el nem ismerni a durvaság jele. Az emberekből nemzetek állottak össze, de az egyes ember mindegyre ember és embertárs maradott;... az embereket, mint más tartományban szüléiteket, mint más nemzet tagjait megvetni,... durvaság és míveletlenség. Minden nemes nemzet megérdemli becsületünket... csak a többieknek nemzetiségét aláásni vagy elnyomni kívánó lehet méltán ellenségünk". Ezt a nagy humanizmusról tanúskodó tézist Székács fokozott mértékben igaznak érezte az egy államtesten belül élőkre vonatkoztatva. Közöttük nincs és nem lehet helye a faji gyűlölködésnek és egymás gúnyolásának, gyalázásának. Jó érzékkel tudatosodott benne, hogy „ az egy fedél alatt élő népek szellemi termékeit" - akár nép-, akár műköltészetiek 36