Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)
III. Nikolics Péter házi nevelője
merész formai megoldásoktól mentes tudatlanságoszlató, felvilágosító rigmusai, mint a modern költők új világképet, új szemléletet és látásmódot terjesztő váteszi ihletettségű írásai. Végső soron Székácsnak sohasem volt izzadságos kenyérkereső munka a versírás, csak amolyan ünnepi virágszedés: szép gondolatok, meleg érzések gyűjtése és szelíd csokorba rendezése. Költői világa eszményített világ; - saját maga hőn óhajtott lelki békéjének és a nyugodt, megbékélt szeretet szépségének a hite és reménye lengi át. Ez magyarázza azt is, miért művelte oly nagy előszeretettel a poézisnek azokat a műfajait, amelyek inkább a hideg értelem, az igazságkereső tárgyilagosság szentenciáinak és nem a szubjektív érzés, a zaklatott idegállapot képeinek a megörökítésére valók. (Epigramma, szatíra, tanítóköltemény, erkölcsi példázat, verses imádság stb.) A fordítások - jó választás esetén - ennél a lehetőségnél összehasonlíthatatlanul többet adtak. Általuk Székács, a fordító is az érzelmek szélesebb skáláján játszadozhatott. Elfelejtkezhetett az aurea mediocritas - a társadalom látszólagos nyugalmán őrködő arany középszer elméletéről, amely nem tűrte el a túlzásokat és buzgón nyesegette le a vadhajtásokat. Itt nem lágyította hangját sem a merev központi hatalom szigora, az a mód, ahogyan a szociális bajok radikális megoldását sürgető jogos nemzeti akarat szószólóit tudatos félreértelmezésekkel társadalomfelforgató buj tógátoknak minősítette, megbélyegezte és elnémította, sem a mindenkire érvényes állampolgári jogokat és magatartásformákat szabályozó hatályos törvények és törvényerejű rendeletek szellemének a megsértésétől tartó félelem, sem az éber államhatalom szigorú retorziójától rettegő, kínzó-nyugtalanító, baljós sejtelem. Itt, a nagy szellemek védelmében kitárulta szellemi-szemléleti horizont. Nem a nyárspolgár lett az embereszmény. Megszabadulhatott ő is saját korlátaitól, túlléphetett önmaga árnyékán, s akár merész vágyak, nemes emberi törekvések, igazságtalanságokat nem tűrő, lázadó emberideálok propagálója is lehetett. Rejtőzködő költő, aki a nagy lángelmék és a világirodalmi jelentőségű és súlyú népköltészeti alkotások védelmében egyúttal - áttételes formában ugyan - önmaga érzéseit, szabadság- és egyenlőségvágyát, nép erejébe vetett hitét: egy emberségesebb polgári liberális jogrend megszületését és megszilárdulásának a sóvár vágyát is kifejezheti. A szerb népdalok és hősregék az ilyen szerepjátszáshoz pompás lehetőséget nyújtottak. Nem csoda, hiszen a szerb múlton végigpásztázó impozáns gyűjtemény - kezdve az erősen meseszerű mitológiai elemek és a ködbevesző történelem pogány hitvilágot örökítő képi gazdagságán, s folytatva a középkori szerb társadalom nemesi-népi ellenállását életre keltő hősi dalokkal (köztük a rigómezei ütközetet megjelenítő és a szerb 34