Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

III. Nikolics Péter házi nevelője

gét hirdette. Mégpedig a nagy eszménykép, Horatius értelmezése szerint: „A helyes írásnak első kútfeje a helyes gondolkodás''. Nos, már csak ezért sem minősíthette másodrendű, szükségtelen művészi feladatnak a remekművek fordítását. Egyetértett Kazinczynak a felvilágosodott eszmék irodalmi meghonosítására és általuk a fejlett népek sorába való felzárkózás felgyorsítására vonatkozó programjával, amely felerősítette benne azt az elvet, hogy a korszerű gondolkodást és életvitelt segítő, egyetemes értékű emberi megnyilatkozások előtti őszinte tiszteletadás a kultúrember és a kultúrnép elidegeníthetetlen joga és kötelező gesztusa kell hogy legyen. Nem tarthatjuk kizártnak azt sem, hogy a hősi énekek buzgó tanulmányozása közben Székács olyan tapasztalatot szűrt le, miszerint ő maga nem igazi teremtő lángelme, nem költői zseni. Csupán arra született, hogy megcáfolhatatlan közhelyeket, fontos erkölcsi tanulságokat és intelmeket foglaljon versbe nem titkolt moralizáló szándékkal, a gondolatokat ismerős rámákba sűrítve. Az elragadtatás perceiben csakugyan több bizonyítékot nyerhetett arra, milyen korlátozott erejű a költői vénája. Be kellett látnia ilyenkor: képtelen lenne rá, hogy új eszmék, új korszakok előhírnökeként harsány riadókat fújjon. Eredeti verseit nem fűtik szenvedélyes indulatok, nem jellemzi sem lobogó képzelőerő, sem egyéni művészi látás, sem újfajta zeneiség. Ő csak az önmérséklet, a mindenki számára elfogadható, letisztult józan gondolat versbe foglalója, aki a maga higgadt modorában, indulattalanul bölcselkedő didakticizmusával alig-alig emelkedik a tanítóköltészet átlagpoétáinak a szintje fölé. így is mondhatnánk: költőnek is szellemi magvető, palást nélküli erkölcsi prédikátor volt - az arany középszer, a rizikó nélküli életvitel és magatartásforma propagátora. Eszméi, gondolatai nagy morális igazságok: a tömeg, a nép elvei lévén, költészetének nem is lehetett más célja és rendeltetése, mint a közműveltség fokozása és a közerkölcs tökéletesítése. Verseit már csak emiatt sem fűtötte fékezhetetlen vad indulat. Nem voltak, nem lehettek nagy történelmi pillanatok, páratlanul izgalmas helyzetek szenvedélyes érzelmi-hangulati lecsapódásai. Jóval inkább kultúremberi rangot igazoló tettek, amelyek egy alapjában véve szerény tehetségű poéta hasznos akaratát, erkölcsnemesítő elveit, közösség iránti felelősségtudatát és hovatartozását voltak hivatva a költészet, a lant erejével és segítségével kifejezésre juttatni. Nyilván ez sem mellékes, hiszen ha Székács csak egy kicsit is megsejtett valamit az olvasáspszichológia alapigazságaiból, akkor azt is tudta, hogy a közepes kulturálisagú átlagolvasók (s ez a nagyobb rész) nyelviképi fantáziájához mindig közelebb állnak a hagyományőrző átlagköltők 33