Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)
IV. „Az ország papja”
mégsem vállalkozott rá - vagy nem érezte ildomosnak? -, hogy magánélete örömeiről és egyetlen nagy fájdalmáról énekeljen. Versírásra a lelkészi teendők jó ellátásához - mindenekelőtt az egyházi beszédekre való felkészülődéshez nélkülözhetetlen merengő meditációktól kapott ösztönzést és ihletet. Ekkor formálódott költészetté benne egy-egy olyan mélyen átélt gondolat, amely az objektív valóság, a sivár jelenség, a tárgyi világ bajainak megszüntetésére hivatott tevékeny férfi életének értelmet adhatott. Olykor-olykor olyan intenzíven dolgozott benne a segítő szándék és a felismert igazság tudatosításának vágya, hogy a gondolat szinte kész verssé állt össze; képiségével, zenei-hangulati erejével túlnőtt a szónoki beszéd érzelmi-erkölcsi keretein és funkcióján. Ezekben a verses meditációkban, templomi énekekben, vallásos elmélkedésekben, sűrített prédikációkban áttétel nélkül, szabadon jutott kifejezésre Székács erkölcsnemesítő szándéka. Ilyenkor saját érzéseit, vallásos élményeit tudatosan emelte közösségi szintre, minthogy az általános érvényűvé növelt, személytelenített igazságoktól átütőbb sikert és gazdagabb eredményt remélt. Verseit ennélfogva nem a spontán ihlet, nem az emfátikus meghatódottság és heves érzelem szülte; - a tudatos versíró akarat gyümölcsei voltak. Nem egyszer félkész művek: alkalmi beszédek (karácsonyi, újévi, húsvéti elmélkedések, árvíz utáni fohászok, időszerű gondolatokat tartalmazó zsoltárok átdolgozásai), buzgóságok ritmusosrímes lecsapódásai, melyekben a művészi kifejezés erősen másodlagos szerepet kapott a bölcseleti vonásokkal, filozofikus elemekkel meggazdagított, több oldalról megtámasztott, didaktikus gondolattal szemben. Ennek folytán versei a rajtuk eluralkodó logikai fegyelemnek megfelelően többnyire csak téziseket igazoltak és fogalmaztak meg; alig szuggeráltak hangulatokat. Az értelemre kívántak mindenekelőtt hatni. Nincs bennük annyi frenetikus erő, nem sűrítenek össze olyan buzdító-lelkesítő „ szent tüzet", mint a nagy eszménykép Luther dalai, akinek legszebb énekét, a „nagy világosságot sugárzó" Ein feste Burg ist unser Gott-ot- az Erős vára mi Istenünk-et Jókai ilyen felejthetetlen szavakkal jellemezte: „Benne van a dalban minden, ami az embert a föld sarából felemeli: a szabadságvágy, a hazaszeretet, a testvérvonzalom, az önfeláldozás, a jellemerő egész fel az Isten-imádásig. Kihívás a haragos bálványok ellen, akár e földön laknak, akár a túlvilágon". Természetesen Székács templomi énekeit nem szabad ezzel a magas mércével mérni. Különben is Luther vallomása ritka kiváltságos pillanat egyedi megnyilvánulása volt. Székács templomi énekeit (közülük kettő a legújabb evangélikus énekeskönyvben is megtalálható) inkább a szerzőjüknek kijáró köteles tisztelet s nem a magasfokú érzelem ereje tartotta 118
