Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

IV. „Az ország papja”

dés: a mások kárára történő gátlástalan alattomos szerzésről, és tiltakozik a kétféle cselekedet összemosása, a bűn enyhítése és elkenése, az Új biblia hazug és korcs eszménye ellen: E kort... egy láz tartja fogva, Ez a reálnak, s kézzelfoghatónak, Foggal morzsolhatónak és torokba Csúsztathatónak végtelen szerelme. Bálványa a haszon, vallása élv, Ént istenítő tömjén, s bölcsessége Az Ént gyönyör fertőjében fürösztő, Izzadság nélkül, visszás utakon Vagyonszerző, önző reálokosság. A negatív vonások és motívumok felsorolásával ekként követelte a „ régi tiszta erkölcs" uralmának visszaállítását a földön. így vált a szatíra az erkölcsnemesítő költő-pap kezében - akár az emberi gyarlóságokat (babona, elhallgatás, hazudozás stb.) más művészi eszközök segítségével nevetségessé tevő népies tanköltészet - éles fegyverré. Szatíráiban nem jelenített, csak véleményt alkotott. Kritikus szemmel nézte a negatív jelenségeket; nem ágyazza bele kora gazdasági-társadalmi viszonyai közé, ezért túl általánosak. Nem egymásnak feszülő ellentétes erők sajátos lecsapódásai és képletei. Nem embereket és embertípusokat, csak hibákat ostoroznak, szánalmas tulajdonságokat mutatnak be a kívülről szemlélőkhideg tárgyilagosságával. Ő, a költőbeszél - mondandója nem válik történetté; inkább érvel, mint ábrázol. Gúnyolódása alig megy túl a csipkelődés határán. Valóban „ enyelgő" szatíra. Ezért csökkent értékű is; nincs benne sem kellő gúny, sem igazi szarkasztikus humor. Csak józan, tárgyilagos közlés; - nélkülözi a karikatúra ironikus, gúnyos, gunyoros túlzásait. A költő indulattalan jólneveltsége nem enged tág teret a motívumok kiélezésére. Túlságosan szereti az embereket, s bízik gyors megjavulásukban. Ezért valamilyen titokzatos kéz mindig visszafogja a végső elmarasztalástól - az erkölcsprédikátor legyőzi benne a szatíraírót. Költészetének másik nagy témaegységét sem a magánélet, hanem a papi hivatás adta. Szemérmes költő volt, akinek lantján nem csendült föl sem a fiatalkori szerelemnek, sem a férfikor boldog családi életének a diadaléneke, pedig 36 éves házasságát (1840-ben kötött házasságot Veöreös Júliával) Isten nagyszerű élettárssal, „hű, okos, gondos, gyengéd" feleséggel és hat kedves gyermekkel áldotta meg. (Közülük a legidősebb: Gyula még Székács életében halt meg). Csodálatos harmónia vette körül; 117