Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)
A békéscsabai evangélikus szlovákság szétrajzása
belőle 623-at békéscsabaiaknak. A békéscsabaiak részesedése tehát a Békés megyei kivándorlásban e két évben az egésznek kb. 1/4 része. Mivel pedig a hivatalos statisztika szerint Békés megyéből 1899 és 1913 között 5360 személy vándorolt ki, közöttük kb. 1300 lehetett békéscsabai. Az alispáni jelentések azonban mindig a kiadott útlevelek számát közlik, némelyik útlevéllel pedig többen is mentek; volt amerikai útleveles, sőt volt útlevél nélküli szökéses kivándorlás is, így az összes Békés megyei kivándorló számát az első világháborúig nyugodtan tehetjük 7-8000-re, a csabaiakét pedig ennek megfelelően 1700-1800 főre. Egykorú tényezők a kivándorlási mozgalmat különböző módon ítélték meg. Az állam egyfelől örült a távozóknak, hogy ezáltal is enyhülnek a kormányzat munkanélküliségből eredő gondjai, ugyanakkor azonban érezte az ország lakosságának nagymérvű csökkenésében rejlő veszedelmet is. A nagybirtokosok érdekeik ellenére valónak tekintették a kivándorlást, mert nehezebben kaptak munkást s az amerikai mesés bérekről szállongó hírek itthon is béremelést eredményeztek. A hivatalos kormányzat tehát, ha nem is akadályozta meg, mégis legalább fékezni igyekezett a kivándorlási folyamatot. Ezzel szemben volt olyan nézet is, mely a kivándorlást az adott körülmények között, az itthon boldogulni képtelen, örökös szegénységre, ha nem éhhhalálra kárhoztatott nincstelenek elidegeníthetetlen szent jogának tekintette. Szeberényi Lajos Zs. békéscsabai evangélikus esperes pl. erről a kérdésről így ír: "A kivándorlás a szegény embernek egyetlen és utolsó joga a fizikai léthez." "Akinek pénze van, az utazhatik Ázsiába, Afrikába, a legnagyobb kényelemmel s távol lehet évekig hazájától. A szegény ember, aki nehezen szerzett filléreivel útrakél, hogy másutt jobban értékesíthesse - esetleg pár évig tartó - munkaerejét, annak útját akadályozni a legnagyobb barbárság." 80 De vajon hogyan is ment végbe az ilyen kivándorlás? "Az alföldi kivándorló rendesen családja nélkül megy Amerikába. Egy-egy csapat összeverődik, leginkább egy olyannak vezérlete alatt, aki már Amerikában megfordult s ott olyan helyre mennek, ahol a már előbb kiment honfitársuk dolgozik. Egy-két év múlva visszajönnek és magukkal viszik családjukat is, így aztán a kivándorlás teljesen befejezett ténnyé lesz." 81 A kivándorlókra nem szabad úgy tekintenünk, mint hazájukat és fajtájukat megvető bűnösökre. Mert ha voltak is közöttük kalandorok, akiket csak a könnyű és gyors meggazdagodás vágya hajtott, a legtöbben mégis végső szükségből, munka és kenyér után indultak és bennük élt a reménység, hogy amint egy kis tőkécskét gyűjtenek, pár száz koronát megtakarítanak, akkor hazajönnek, házat - földet vesznek és itthon fejezik be munkás életüket. Ez a reménység s a honvágy ott élt legtöbbjüknek a szívében s nem volt boldogabb ember közöttük, mint az, akinek valóban bevált e számítása. Olyan meghatóan, szépen fejezi ki a hazatérés örömét az alábbi, a csabai nép ajkán élt verses vallomás is. 8U Szeberényi L. Zs. 1907.67. 81 Uo. 64. 75
